Kiakadtak a gyógyszerészek: ezért nem jár nekik a félmilliós jutalom

2020. június 8. 11:02

Nyílt levélben reagált Kásler Miklós nyilatkozatára Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. A miniszter többek között azt mondta, a gyógyszerészek azért nem kapták meg az egészségügyi dolgozóknak járó félmilliós jutalmat, mert az ágazat eleve magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik. Hankó Zoltán szerint kollégái joggal várták, hogy kapjanak az egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásból, hiszen a törvények értelmében ők is egészségügyi dolgozók, egészségügyi intézményben dolgoznak.

Nyílt levélben reagált hétfőn Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke Kásler Mikós miniszter nyilatkozatára, amit a Demokrata közölt le - szúrta ki az Index. Kásler többek között azt mondta, a gyógyszerészek valóban szerepeltek először a kormány elé kerülő díjazottak listáján, de kérdőjellel, mert az ágazat eleve magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik, ezért végül nem kapták meg az egészségügyi dolgozóknak járó félmilliós jutalmat.

Miniszter úr a "haszon" (profit) helyett valószínűleg a "haszonkulcs" (árrés) kifejezést akarta használni, de ez sajnos még így sem igaz. Ma a közfinanszírozott gyógyszerek fogyasztói árának százalékában kifejezett, miniszteri rendeletben rögzített átlagos árrése már csak 10 (!) százalék körüli, ráadásul egyre több olyan gyógyszert forgalmaznak a gyógyszertárak, amelyek árrése még a beszállítónak kifizetendő összeg banki átutalási költségét sem fedezi. A szabadáras egyéb termékek árképzése ezt a kiesést csak részben kompenzálja, a vidéki kisforgalmú gyógyszertárak helyzete pedig csak egyre nehezebb. Évek óta eredmény nélkül könyörgök a korrekcióért, ráadásul úgy, hogy az ágazati átlagbér jóval a nemzetgazdasági átlag alatt van

- írja Hankó. Az elnök szerint kollégái joggal várták, hogy kapjanak az egyszeri bruttó 500 ezer forintos juttatásból, hiszen a törvények értelmében ők is egészségügyi dolgozók, egészségügyi intézményben dolgoznak. Hankó idézett Kásler Miklós március 20-án kelt levelére is, amelyet a gyógyszertári dolgozóknak küldtek ki: ebben az áll, hogy fokozottan számítanak a helytállásukra, és előre is köszöni lelkiismeretes munkájukat.

A miniszter azt is kijelentette, hogy a gyógyszertár-tulajdonosok közel egyharmada külföldi. Ennek kapcsán Hankó azt írta,

ez lehet, hogy igaz - sajnos. A 2010-2018 közötti két kormányzati ciklusban a Kormány és a Kamara együttműködésével sikerült megteremteni a jogi alapjait, hogy valamennyi gyógyszertári vállalkozás többségi gyógyszerészi tulajdonban működjön. Ezért a Kormány még az uniós kötelezettségszegési eljárást is bevállalta. Ha a gyógyszertárak tényleges tulajdonosi szerkezetével probléma van (van!), akkor az ágazati vezetés feladata a jogszabályi előírások érvényesítése mind a tulajdonlás, mind a gyógyszertár-működtetés területén. Évek óta hiába kérem a tárcától az ez irányú intézkedéseket.

Arra a mondatra, hogy a gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna, Hankó egy kérdéssel reagált:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Bocsánat, a többi egészségügyi intézményben nem ugyanazt csinálták, amit járvány nélkül is tettek volna, tehát a betegeik ellátását?"

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere múlt hét pénteken jelentette be, hogy július 1-jével kapják meg a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók. Ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem