13 °C Budapest

Kevesebben mehetnek idén közmunkára?

Pénzcentrum
2015. március 5. 09:02

Budapesten a felére csökkenhet a közfoglalkoztatottak száma 2015 márciusában az előző esztendőhöz képest. Hasonló folyamat játszódik le vidéken is. A Népszabadság tudósítóinak több város, illetve község vezetője azt állította, hogy tavaly lényegesen többen jutottak közmunkához, mint amennyien idén reménykedhetnek. A programok egy része azonban csak áprilisban indul, s az ezekhez kötődő foglalkoztatási pályázatok elbírálása még folyamatban van - írja a lap.

Például a Veszprém megyei Ajka kétszáz közmunkás foglalkoztatására kért lehetőséget. Hivatalos választ még nem kaptak, de úgy tudják, mind össze ötvenre számíthatnak. Ózdon négyszázhetvennyolc embert szeretnének foglalkoztatni közmunkásként, ehelyett csak száztizennégy állást igazoltak vissza. Pécsen is csökken a közmunkások száma. A tavalyi kétezer helyett ezerkétszáz embert vehetnek fel.

Vannak szerencsésebb települések is. A kevés kivétel egyike a négyszáz lelkes baranyai Cserdi, ahol a múlt évben hetvenen, idén hetvennyolcan kapnak közmunkát. Komlón tavaly nyolcszáz közfoglalkoztatott volt, jelenleg hatszáznegyvenen vannak, viszont egy pályázat révén még több mint háromszáz főre kapott ígéretet a város.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem