13 °C Budapest

Kevesebb hosszú hétvége lesz jövőre, mégis örülhetünk

2012. március 29. 11:23

Izgalmas év lesz 2013 a munkaszüneti-és pihenőnapok tekintetében. Bár eggyel kevesebb lesz a hosszú hétvége, mint idén, egyetlen ünnepnapot sem veszítünk el, mivel egy sem esik majd hétvégére. Az is kiderült, hogyan dolgozunk idén év végén, szilveszter előtt.

Szerdán került nyilvánosságra a Nemzetgazdasági Minisztérium rendelettervezete a 2013. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről. A rendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottakra, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a munkaszüneti napokon is működő munkáltatónál, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalókra.

Kevesebb hosszú hétvége jövőre

A legfontosabb, hogy 2013-ban egyetlen olyan ünnep sincs, amely hétvégére esne, viszont az idei évhez képest kevesebb lesz a hosszú hétvége, mivel május 1-je és október 23-a is szerdára esik. A rendelettervezet szerint pihenőnapként megkapjuk augusztus 19-ét (hétfő) és december 24-ét (kedd).

A 2013-as (várható) munkaszüneti napokat mutatja az alábbi táblázat:


Az idei évre vonatkozóan eldőlt az is, hogy pihenőnapként kapjuk meg december 31-ét (hétfő), amit előző szombaton, december 29-én kell bedolgoznunk. Így nem 2, hanem 3 munkanap (december 27 csütörtök, december 28 péntek és december 29 szombat) lesz a két ünnep, azaz karácsony és szilveszter közötti időszakban. Valószínűleg sok munkavállaló szabadságként kiveszi majd december 29-ét, érdemes tehát egy szabadnapot tartalékolnunk, és/vagy előre jelezni főnökünknél, hogy igazán hosszú lehessen a karácsonyi szabadság.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az idei munkaszüneti napokat az alábbi táblázat mutatja:

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem