16 °C Budapest

Kész, vége: ennek a változásnak a legtöbb magyar munkavállaló megissza a levét

2020. július 29. 11:01

A járvány okozta sokkból lassan magához tér a munkaerőpiac, egyre több álláshirdetés jelenik meg, ám míg korábban megszokott volt, hogy egy-egy ajánlat mellé a megkereshető összeget is feltüntették, addig mára ezek visszaszorultak. Hogy mi lehet ennek az oka, arra szakértő segítségével keresük a választ.

A koronavírus-járvány során bevezetett veszélyhelyzet, és az azt  kísérő gazdasági visszaesés szinte letarolta a munkaerőpiacot: egyes becslések szerint 330 ezer álláshely szűnt meg nagyon rövid időn belül Magyarországon. A helyzet azonban folyamatosan javul, a KSH legfrissebb, ma reggel közölt adatai szerint 103 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel ezelőtt. A Pénzcentrumon HRcentrum rovatában rendszeresen szemlézzük hirdetési oldalakon megjelenő állaslehetőségekét: sok érdekes információt lehet ezekből leszűrni. A koronavírus-válság mélypontjához képest tehát nőtt a foglalkoztatottak száma, és ezzel párhuzamosan egyre több az álláshirdetés is.

Feltűnő viszont, hogy míg a válság előtt számos hirdetésben fel volt tüntetve a pozícióban megkereshető bér bruttó vagy nettó összege, addig ezek mostanra gyakorlatilag eltűntek, de legalábis jócskán megfogyatkozott a számuk.

Elgondolkodtató azonban, hogy Szlovákiában 2018. május 1-jétől kötelező minden egyes álláshirdetésben feltüntetni a bruttó alapbért. Ha a szlovák piac megérett már erre a lépésre, akkor lehetséges, hogy a magyarnak is meg kellene ezt lépni - nyilatkozta korábban a Pénzcentrumnak Motesicky Tamás, a Workania country menedzsere.

"A konkrét fizetést, juttatást is közlő álláshirdetések nem tűntek el, az viszont igaz, hogy az ilyen típusú hirdetések aránya a Profession.hu-n megjelenő összes hirdetéshez képest csökkent.

Ennek oka a koronavírus okozta válság miatt kialakult új munkaerőpiaci helyzet. Amíg korábban egyes szakmák esetében túlkereslet volt a jellemző, a helyzet mélypontján az álláshirdetések száma 70-80 százalékos csökkenést mutatott a tavalyi év azonos időszakához képest. Májusban azonban a csökkenés mértéke jelentősen mérséklődött, és a tavalyi év azonos időszakához képest már csak 45 százalék körül alakult. 

Azóta is folyamatos javulást látunk, de a hirdetések száma nem érte még el a tavalyi év azonos időszakának szintjét. Ebben az új helyzetben pedig a hirdetést feladó munkaadók több jelöltből válogathatnak, és könnyebben találják meg a megfelelő jelöltet, mint eddig, akkor is, ha nem közlik a fizetés és egyéb juttatások mértékét - közölte megkeresésünkre Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője.

Arra a kérdésre, hogy a jó gyakorlatnak tartja-e a fizetések kommunikálását az álláshirdetésekben a szakember a következő választ adta: "Abban, hogy egy álláshirdetés figyelemfelkeltő, sőt kifejezetten vonzó legyen a munkakeresők számára, fontos elem lehet a bér ismertetése - folytatta Tüzes Imre, majd hozzátette:

Ez nem csak a munkakeresők egy nagyon fontos kérdésére ad választ, de növeli az átláthatóságot is, ami pedig a magyar gazdaság általános érdeke. 

Egyértelmű trendnek látszik, hogy ahol feltüntetik a fizetést jóval magasabb a jelentkezők száma. (Egy 2019-es felmérésünk eredménye szerint a kékgalléros szakmák esetében a többlet 22 százalék míg a fehérgalléros állások esetében ez elérte a 75 százalékot.) Adataink szerint egyébként jellemzően a kékgalléros hirdetéseknél adnak meg bért a vállalatok."

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Konkrétumok

 

A Profession.hu-n jelenleg 344 darab fizetést is megjelölő álláshirdetés egy részében külföldre keresnek szakmunkásokat: idősgondozót Angliába havi 900 ezer forintért, bejárónőt Svájcba 800 ezer forintért, vagy éppen villanyszerelőn Németországba 2600 euróért (950 ezer forint).  Magyarországi bérrel együtt meghirdetett állások jellmezően azok, amelyekben kifejezetten jól lehet keresni, mint például szakács (430 ezer forint), mérnök (450 ezer forint), értékesítő (400 ezer forint), vagy éppen műszaki vizsgabiztos (600 ezer forint).

A Workania oldalán is nagyon hasonló számokkal találkozunk, itt összesen 347 fizetéses álláshirdetést ad ki a kereső, de szintén csak a nagyon magas béreket kínááló és a külföldi pozíciók esetében. Itt keresnek például Debrecenbe márkaszervízvezetőt 600 ezres fizetésért, teszt technikust Pécsre 550 ezer forintért, és Dedikált ügyfélkapcsolattartót 300 ezer forintért.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem