2021. február 26. péntek Edina
HR Centrum

Karnyújtásnyira a siker: így szedheted össze magad anyagilag 2019-ben


Új év, új lehetőségek: szilveszterkor sokan tesznek fogadalmakat, ám a kezdeti lelkesedés általában már január végére elkopik, a  lendület alábbhagy. Pedig néhány trükkel januárban jelentős változásokat vihetünk véghez az életünkben, ráadásul elég kis lépéseket tenni, hogy aztán elérjük a vágyott célt.

Új év, új élet: sokan így kezdik a 2019-et. Csakhogy a kezdeti lelkesedés hamar elkopik. Pedig néhány trükkel januárban jelentős változásokat vihetünk véghez az életünkben, ráadásul elég kis lépéseket tenni, hogy aztán elérjük a vágyott célt. A Business Insider útmutatója alapján érdemes nekivágni az új évnek: minden napra jut egy apróság, amely viszont jelentősen hozzájárul, hogy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

Január első napjaiban érdemes átgondolni, mire is vágyunk, mit szeretnénk elérni, megfogalmazni a céljainkat: több fizetést, más munkakörülményeket, több utazást szeretnénk? Fogalmazzuk meg, mi az, amivel nem vagyunk elégedettek, amin változtatni akarunk.

Az új év első hetében érdemes leülni és átnézni a költségvetést: mennyi kiadásunk és mennyi bevételünk van, mennyi a törlesztőnk. Első körben fontos, hogy lássuk, hogy anyagilag hogy állunk és ennek tükrében hozhatunk megfelelő pénzügyi döntéseket, például szóba jöhet a hitelkiváltás, vagyis a meglévő hitelt egy kedvezőbb konstrukcióra cserélhetjük. A jelenlegi alacsonyabb kamatkörnyezetben nagy valószínűséggel szinte mindenki találhat kedvező kamatozású adósságrendező kölcsönt. Hogy ne kelljen minden bank ajánlatát külön-külön átböngészni a Pénzcentrum Hitelkiváltás kalkulátorában egy helyre összegyűjtöttük a legjobb ajánlatokat.

Látva a számokat már jobban tudunk gazdálkodni, gondolkodhatunk azon, hogy ha van plusz pénzünk, mibe fektessük azt be. Ebben a cikkben választ kaphatsz arra, milyen lehetőségeid vannak, ha a bankbetéteknél nagyobb hozamra vágysz.

Érdemes végiggondolni azt is, pontosan mit szeretnél kezdeni a pénzeddel, mire gyűjtesz, mit szeretnél vásárolni, és pontosan mennyi pénzre lenne szükséged, hogy valóra válthasd álmaidat. A befektetésen kívül kezdj el félretenni: havonta pár ezer forint is sokat jelenthet.

Január első vagy második hetében érdemes lehet leülni a főnököddel, átbeszélni, ő mit gondol a munkádról és megbeszélni, milyen lehetőségeid vannak a cégnél, reménykedhetsz-e fizetésemelésben, előléptetésben. Ha már a munkánál tartunk, sokan a mai napig szeretnek noteszbe jegyzetelni, felírni a napi teendőket, lefirkantani egy-egy telefonszámot a legközelebbi jegyzettömbbe. Csakhogy ez a módszer kevésbé hatékony, épp ezért 2019 első napjaiban érdemes digitalizálni a kézzel írt jegyzeteket, átnézni a papírjainkat, elmenteni a felfirkantott telefonszámokat.

Ha esetleg a főnökkel való beszélgetés kimenetele nem túl kedvező, érdemes új lehetőségek után nézni. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott kell hagyni a biztos, akár általunk szeretett munkahelyet! Kereshetünk másodállást, próbálhatunk pénzt keresni a hobbinkkal: vállalhatunk korrepetálást, kutyasétáltatást, elkezdhetünk blogolni, ha jó amatőr cukrász vagy, készíthetsz egyedi szülinapi, esküvői tortákat.

Az új évben figyelj a kiadásaidra: kezdj el bevásárlólistát használni - már rengeteg applikáció van, ami ingyen letölthető a telefonra is - így rengeteg pénzt spórolhatsz, elejét veheted az impulzusvásárlásnak.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
legacykft
2021. 02. 26. 08:55
A konfliktusok hét bugyra

Ha nem is hét, mint a pokolban, de legalább négy, és ha nem is pokolra kell menni a jó csapatműködésért...

perfekt
2021. 02. 25. 07:44
NAV ellenőrzési elvek és terv 2021

A NAV közzétette a 2021. évi ellenőrzési elveket és az ellenőrzési tervet.    Forrás: https://www.nav.gov.hu/nav/adotraffipax

coachco
2021. 02. 24. 20:28
Séta a mádi főutcán 2.

Játsszunk egy kis időutazást, ugorjunk vissze több mint száz évet, és nézzünk be újra a mádi...

hrdoktor
2021. 02. 22. 06:18
Spermagyilkos szokások és foglalkozások

Ma Magyarországon a gyermekre vágyó párok körülbelül 10-15 százaléka küzd meddőségi problémákkal....

hrbonbon
2021. 02. 12. 17:15
Felmérés - tapasztalatok a kiválasztási folyamatok pandémia miatti változásaival kapcsolatban

A válaszokat kommentben várjuk!   A vírushelyzet hatására a kiválasztás milyen módon zajlik?...

ajovomunkahelye
2021. 02. 12. 09:29
A válság egyik hatása: megállt a munkavállalói elkötelezettség csökkenése Magyarországon

A járvány és a gazdasági válság hatása a munkavállalói elkötelezettségben is éreztette hatását:...

vezetoi-coaching
2021. 01. 24. 09:46
Széljegyzet egy bejegyzéshez... és a “mit lehetne tenni” örök kérdéséhez...

Oberfrank Zoltán blog-posztjához (“Miért vesznek fel a cégek munkatársakat”) a  Linkedin terjedelmi...

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked