18 °C Budapest

Jövőre megy iskolába a gyerek? Ezek a legfontosabb tudnivalók

2016. április 14. 15:05

Csütörtökön és pénteken kell beíratni az általános iskolába azokat a gyerekeket, akik szeptember 1-jén mennek elsőbe. 2014-ben 79 ezer, tavaly 74 ezer elsőst írattak be az állami iskolákba azok közül, akik az adott év augusztus 31-éig betöltötték a hat évet.

Hatéves lesz a gyerekem, akkor ez érint?

Ebben a két napban feltétlenül eleget kell tenni a beiskoláztatásnak, ha az érintett iskolában a szülő nem kért halasztást, hogy a beiratkozásra egy későbbi időpontban kerítsen sort. (A halasztási kérelmet legalább telefonon jelezni kell az iskolánál.)

A beiskoláztatás a szülő törvényi kötelezettsége.

Ez alapesetben azokra a szülőkre vonatkozik, akinek a gyereke augusztus 31-ig betölti a hat évet. Emellett az is szükséges, hogy a gyereket iskolaérettnek minősítse az óvoda vagy vitás esetben az erre kijelölt szakbizottság.

"Az óvodának nem érdeke, hogy a gyermek mindenképp általános iskolába kerüljön, ha indokolt lenne még egy évet az óvodában töltenie" - nyugtatta meg az aggódó szülőket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ főosztályvezetője. Simon Tibor szerint a szülők az óvoda vagy a szakbizottság véleményét el csak rendkívül ritka esetben vitatják.

Az óvodában maradó gyerekek esetén is igaz az a jogszabályi kötelem, hogy az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő a közzétett időpontban köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes iskola első évfolyamára.

Természetesen a gyerek az óvodai szakvéleménynek vagy a szakértői bizottság véleményének megfelelően továbbra is óvodába fog járni.

Mit vigyek és hová?

A legegyszerűbb eset, ha a gyerek a lakóhelye szerint illetékes körzeti iskolába fog járni szeptembertől. A körzethatárokat a kormányhivatal februárban már meghatározta, ezeket a szokásos módon - óvodákban, az iskolákban, a helyi lapban - közzé tették.

A szülőnek nincs más dolga, mint elmenni az érintett iskolába és magával vinni:

  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót,
  • a lakcímet igazoló hatósági igazolványt,
  • az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást
  • a gyereket nem kell vinni, de a TAJ-kártyája jó, ha nálunk van

A körzetibe biztosan felveszik

Az állami iskoláknak törvényi kötelezettségük felvenni a lakhely szerint oda tartozó összes jelentkezőt. Elvileg előfordulhat, hogy több helyben lakó gyerek van, mint amennyi hely. Az iskolai osztályra megállapított maximális létszám a nevelési év, illetőleg a tanítási év indításánál a fenntartó engedélyével legfeljebb húsz százalékkal átléphető, továbbá függetlenül az indított osztályok, csoportok számától, akkor is, ha a nevelési év, tanítási év során az új gyermek, tanuló átvétele, felvétele miatt indokolt.

Amennyiben a választott iskola igazgatója a gyermek felvételét elutasító döntést hoz, a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő öt napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.

Anita nénit szeretnénk

Még mindig az egyszerűbb esetnél, a körzetileg illetékes iskolánál maradva is kérdés, hogy mennyi mozgástere van a szülőnek a beiratkozáskor. Megválaszthatja, hogy melyik tanítónénihez szeretné küldeni a gyerekét?

Ez bizony nem egészen így van. A beiratkozott gyerekek elosztása a párhuzamos osztályokban - a nemi arányokat, és az osztálylétszámot figyelembe véve - az iskolaigazgató jogköre. Egyéni igényeket csak ezen túl vehet figyelembe.

lőzetes felvételi azonban nem lehetséges, a szakosodott osztályokba való elosztásra csak a beiratkozás után kerülhet sor. (Kivételt csak az alapfokú művészeti iskolák képeznek, ahol előzetesen felmérheti a jelentkező gyerek képességeit az adott művészeti ágnak megfelelő szakképesítésű pedagógusbizottság.)

A váltás lehetősége kötött akkor is, ha a beiratkozás után néhány hónappal szeretne a szülő az iskolán belül osztályt váltani: a megindokolt kérést az iskola igazgatójánál kell jelezni, a döntést a jogszabályok figyelembe vétele mellett ő hozhatja meg.

Nem a körzeti iskolát szemeltük ki

A kép bonyolódik, ha valamilyen okból úgy döntünk, hogy egy másik iskolába menne a gyerek, mint amelyik körzetébe tartozik. Az igényt jelezhetjük, ám a kiválasztott másik állami iskola saját helyeit csak kötött sorrend szerint töltheti fel:

  • 1. Ha az általános iskola a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi, átvételi kérelmeket is teljesíteni tud, köteles először a hátrányos helyzetű tanulók kérelmét teljesíteni.
  • 2. A hátrányos helyzetű tanulók közül előnyben kell részesíteni azokat, akiknek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye azon a településen vagy kerületben van, ahol az iskola székhelye vagy telephelye, feladatellátási helye található.
  • 3. A hátrányos helyzetű tanulók felvétele után a további felvételi kérelmek elbírálásánál előnyben kell részesíteni azokat a jelentkezőket, akiknek a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye azon a településen található, ahol az iskola székhelye vagy telephelye, feladatellátási helye található.
  • 4. Ha az általános iskola - a megadott sorrend szerint - az összes felvételi kérelmet helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, az érintett csoportba tartozók között sorsolás útján dönt. A sorsolásra a felvételi, átvételi kérelmet benyújtókat meg kell hívni.

A sorsolás lebonyolításának részletes szabályait a házirendben kell meghatározni. A hátrányos helyzetű és a sajátos nevelési igényű tanulók felvételi, átvételi kérelmének teljesítése után sorsolás nélkül is felvehető az a tanuló, akinek ezt különleges helyzete indokolja. Különleges helyzetnek minősül, ha a tanuló:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő, vagy
  • testvére az adott intézmény tanulója, vagy
  • munkáltatói igazolás alapján szülőjének munkahelye az iskola körzetében található, vagy
  • az iskola a lakóhelyétől, ennek hiányában tartózkodási helyétől egy kilométeren belül található.

Ilyen megkötésük nincs az alapítványi, egyházi fenntartású iskoláknak, őket a körzetesítés sem érinti, szabadabban dönthetnek arról, hogy kit vesznek fel a jelentkezők közül, igaz, kifejezetten felvételinek nevezett eljárást ők sem tarthatnak.

Felvételi nincs, játszóház van

A nem állami, tehát nem a Klik által fenntartott iskolák - egyháziak, alapítványiak - mozgástere nagyobb a diákok kiválasztásánál, de mivel felvételit nem tarthatnak, a folyamat olykor hosszabb is lehet.

"Nálunk már februárra kialakul az osztály, az ősszel indított, havonta megtartott játszóházaknak köszönhetően" - mondta Budapesti Kolping Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Sportgimnázium munkatársa. A szülők novemberben már tudják, hogy ki fogja vezetni az új osztályt, és a játszóházak révén a gyerekek is megismerik egymást.

A játszóházakkor feladatlapokat is kitöltenek a gyerekek, velük és a szülőkkel is rendszeresen elbeszélgetnek. Nem mindent eldöntő, de számít az érkezési sorrend is, nagyobb eséllyel kerül be az, aki már ősztől jár a játszóházba, mint az, aki csak az utolsóra esik be. Egyházi iskoláról van szó, de nem feltétlenül kell az sem, hogy a gyerek meg legyen keresztelve, sokkal fontosabb, hogy úgy találják, beilleszthető a már kialakulóban lévő osztály közösségébe.

A törvény meghatározza azt is, mennyi sajátos nevelési igényű - SNI-s - gyerek, például diszgráfiás vagy diszlexiás, esetleg szakértői véleménnyel rendelkező gyerek - például integrálható autista - gyerek kerülhet az osztályba. Szükség esetén két-három gyerek biztosan helyet kaphat minden új osztályban - mondták el az egyházi fenntartású iskolában.

Nem esik két suli közt a pad alá

Simon szerint sokan valamilyen alaptalan félelemből nem jelzik a körzetben illetékes iskolának, hogy egy másik iskolát szemeltek ki. Ez alaptalan, aggodalom, a Klik munkatársa szerint megkönnyítené az iskolák helyzetét, ha a szülők jeleznék a szándékukat, mert így pontosabb képet adhatnak az esélyekről azoknak a szülőknek is, akik viszont hozzájuk jönnének más körzetekből.

A helyet akkor is fenntartják a körzetben illetékes diáknak, ha egy másik iskolába menne a tervek szerint, így nem fordulhat elő, hogy betöltik a helyét a körzetben, miközben mégsem sikerül helyet kapnia a körzeten kívüli iskolában.

A lakcímkártya az aduász

A fentebb vázolt sorrend miatt sok szülő tart attól, hogy a körzeten kívül kiszemelt iskolába nem fog bejutni a gyerek, ezért adminisztratív trükkhöz folyamodik. A legegyszerűbb, ha a gyerek állandó lakcíme szerint mégis az adott körzetbe kerül - vagyis bejelentik állandó lakcímre rokonhoz, ismerőshöz.

Az iskola nem járhat el hatóságként, tudomásul kell vennie az abban foglalt adatokat, és nem vizsgáhatja azt sem, ha a szülők lakcíme nem egyezik a gyerekével. "Persze merülhetnek fel kételyek, ha például az iskolai érettségiről kiadott óvodai papíron még más lakcím szerepel, de az iskolának ebben sincs mérlegelési joga, a lakcímet igazoló hatósági igazolványon szereplő adatok az irányadók " - mondta Simon,

Amennyiben a szülő nem adott be más iskolába kérvényt, az iskola körzetében életvitelszerűen ott lakó gyermeket a körzetes iskolába kell beíratni. Életvitelszerű ott lakásnak az minősül, ha a tanulónak a kötelező felvételt biztosító iskola körzetében van a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye.

Délután négyig biztosan bent lehet

Az általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon szervezik meg az intézmények, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá tizenhét óráig - vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben - gondoskodnak a tanulók felügyeletéről. Az általános iskola ennek megfelelően egész napos iskolaként is működhet. Az iskolában - kivéve, ha az intézmény egész napos iskolaként működik - az igazgató a tanulót a szülő kérelmére felmentheti - az általános iskolában tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm