11 °C Budapest

Jóval nagyobb kölcsönöket adhat dolgozóinak a MÁV: itt a megállapodás

2018. január 20. 14:30

A MÁV Zrt. és a vasutas érdekképviseletek által 2017-ben kötött, a tulajdonos Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által jóváhagyott, három évre szóló bérmegállapodás 2018-ra átlagosan 12 százalékos bérfejlesztést határozott meg. Az idei bérfejlesztés munkaköri kategóriánkénti konkrét megvalósításáról a munkáltató és az érdekképviseletek - konszenzus alapján - az alábbiak szerint állapodtak meg.

Valamennyi nem vezető beosztású (nem premizált) munkavállaló 2018. január 1-jétől alanyi jogú bérfejlesztésben részesül, amennyiben a garantált bérminimum emelésével béremelése nem ért el egy bizonyos, közösen megállapodott mértéket, mely bérsávonként változik - írja közleményében a MÁV.

2018. január 1-jétől a váltókezelői munkaköröket (a váltókezelő-gyakornoki munkakör kivételével), valamint a gurítóberendezés-kezelő, a váltóállító táblakezelő, valamint a vonat fel- és átvevő munkaköröket a 9-es MMK-kategóriába sorolták át, így esetükben az alanyi jogú alapbéremelés már ennek megfelelően valósul meg.

A felsőfokú állami iskolai végzettséget igénylő munkakörökben a "diplomás minimálbér" az alábbiak szerint emelkedik:

  • főiskolai végzettség (bachelor, Bsc-, BA) esetén 300 000 Ft/hó;
  • egyetemi végzettség (master, MSc-, MA) esetén 340 000 Ft/hó.

A 2017 novemberében kötött megállapodással bevezetett vasutas életpályához kötődő bértábla értékei az adott kategóriához tartozó alapbérsávok alanyi jogú bérfejlesztésének százalékos mértékével emelkednek. 

A munkáltató és az érdekképviseletek közös szándéka alapján a munkáltatói jogkörgyakorlók - az alanyi jogú alapbéremelésen túl - jogosultak az irányításuk alá tartozó munkavállalók részére differenciált alapbéremelést biztosítani. Ennek végrehajtása során figyelembe kell venni, többek között, hogy az egy munkavállalónak biztosított alapbéremelés nem lehet kevesebb 3000 Ft/hó összegnél.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Tovább nő a munkáltató által nyújtott önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés, amelynek mértéke önkéntes nyugdíjpénztári tagság esetén 2018. január 1-jétől a munkavállaló alapbérének 3,5 százaléka. A MÁV Zrt. vasúti járművezetőinek balesetmentességét ösztönző bérpótlék biztosítására kötött megállapodást változatlan feltételekkel további egy évre, 2018. december 31-ig meghosszabbították. 

A Kollektív Szerződésben foglaltak szerint a Választható Béren Kívüli Juttatás (VBKJ) rendszerében 2018-ban is bruttó 271 400 Ft juttatásban, valamint alanyi jogú béren kívüli juttatásban - SZÉP-kártya vendéglátás alszámlára történő utalás nettó 92 900 Ft értékben - részesülnek a munkavállalók. A választható juttatások köre két új elemmel bővül: valamennyi munkavállalónak lehetősége lesz diákhitel-törlesztési támogatás, valamint mobilitási célú lakhatási támogatás igénybevételére is.

Az igényelhető munkabérelőleg felső határa 150 000 Ft-ról 240 000 Ft-ra változik.

A rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó segélyjuttatásokra a korábbi 3100 Ft/fő keretösszeg helyett 2018-ban 3300 Ft/fő munkavállalói keretösszeg áll rendelkezésre. Ehhez kapcsolódóan a temetési segély mértéke a korábbi 55 000 Ft-ról 60 000 Ft-ra emelkedik.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem