18 °C Budapest

Jönnek a robotok: mutatjuk, hol találkozhatsz velük a mindennapokban

2019. február 16. 11:00

A hazai kisvállalkozások körében nagy a lemaradás a digitalizáció területén. A mesterséges intelligenciában ugyanakkor hatalmas lehetőségek rejlenek. Számos területen, így például az egészségügyben is felhasználhatók az MI vívmányai.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére megtartotta első szakmai napját a Digitális Jólét Program (DJP) keretében létrejött Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció 2019. február 12-én Budapesten. A mesterséges intelligencia az a terület lehet az 5G fejlesztések mellett, amelyben európai színtéren az elsők közé kerülhetünk - mondta el megnyitó beszédében Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár. Az MI Koalíció első szakmai napján a 150 tagszervezet által 250 delegáltnak nyílt lehetősége megbeszélni az együttműködés kereteit és aktívan megkezdeni a tartalmi munkát. Az eseményről az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleményben számolt be.

"A hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások körében minden felmérés szerint jelentős a lemaradás a digitalizáció és az automatizálás terén. Ez komoly versenyképességi kihívást jelent, és azonnali beavatkozást igényel. A digitális technológiák, az automatizáció és az MI alkalmazások javítják a hatékonyságot és a termelékenységet, lehetővé teszik, hogy az értékes emberi munkaerő a magasabb hozzáadott értékű munkafolyamatokra fókuszáljon" - mondta Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár. Hozzátette: "az Európai Bizottság 2018 decemberében kiadott nyilatkozata értelmében a mesterséges intelligencia úgy alakítja át napjaink gazdaságát, mint tette azt a múltban a gőzgép vagy az elektromosság."

Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányait és kereteit, állandó szakmai és együttműködési fórumot biztosítva az MI-fejlesztők, az MI felhasználói oldalát képviselő piaci és állami szereplők, az akadémiai képviselői, a szakmai szervezetek és az állami intézmények között. Így a szakmai nap résztvevőit közös célok vezetik: minél hamarabb minél konkrétabb megvalósítható terveket letenni mind a jogalkotók, mind más döntéshozók asztalára. Cél, hogy a mesterséges intelligencia általunk már ismert, vagy legalábbis feltételezett lehetőségei minél hamarabb eljuthassanak az emberek széles tömegeihez, és a polgárok mindennapi életébe is beépülhessenek az e technológia jelentette előnyök

- emelte ki Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke.Chaesub Lee, az ITU szabványosítási hivatalának igazgatója budapesti útján köszöntötte az MI Koalíció tagjait a szakmai nap alkalmából és tájékoztatta a résztvevőket az ITU mesterséges intelligencia témakörében végzett tevékenységeiről.

Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője bejelentette, hogy a Koalíció hamarosan megkezdi egy ún. "MI Térkép" kialakítását, amely élménytechnológiákat és esettanulmányokat gyűjt majd össze a Koalíció tagságába tartozó kutatóintézetek és piaci szereplők részéről. Az MI Térkép egy olyan online felület lesz, amely a mesterséges intelligencia felhasználásával működő gyakorlati megoldások gyűjtésére szolgál. Az MI Térképen található megoldások a probléma felmerülésétől az alkalmazott mesterséges intelligencia technológia definiálásán keresztül mutatnak majd be konkrét eseteket.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az élménytechnológiai esettanulmányok gyűjtése pedig azt a célt szolgálja, hogy már létrehozott és működő technológiák kipróbálását széles körben elérhetővé tegye. A Koalíció célja az esettanulmányok bemutatásával nemcsak az, hogy a felhasználókkal megismertessen egy-egy technológiát, hanem hogy segítse a megtapasztalást is, azaz hogy miként alkalmazható a mesterséges intelligencia a mindennapi életben.

A résztvevők a legfontosabb projekttémáknak az alábbiakat jelölték meg: az MI alkalmazhatósága egészségügyi intézményekben, kibervédelem MI technológia alkalmazásával, adatpolitika stratégiai javaslatok az MI-alapú innováció beindítására Magyarországon, MI Kompetencia Központ létrehozása, valamint innovatív tanulási környezetek kialakítása és a transzparencia elvének érvényesítése az MI alkalmazások használata kapcsán. A szakmai nap folyamán a hat kiválasztott projekten túl további 24 területet is beazonosítottak, amelyek mentén megkezdődik az első negyedév munkája.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem