7 °C Budapest

Jön a jó világ: tényleg ekkora lesz a fizetésünk 5 év múlva?

2017. június 12. 11:31

A költségvetéshez csatolt melléklet szerint a kormány 5 év alatt 40 százalékos reálbér-növekedéssel számol. Emellett további minimálbéremeléseket is tervez.

A költségvetés melléklete szerint a 2016. év eleji értékükhöz képest 40 százalékkal emelkednek majd a reálbérek 2021-re. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az RTL Klub híradójának azt mondta, hogy tavaly 8,5 százalékot nőtt a reálbér, ezért nem tartja megvalósíthatatlannak a 40 százalékos bérnövekedést. Azzal is érvelt az előrejelzés mellett, hogy egy átlagos magyar vállalkozás a bevételeinek csak a 10-15 százalékát fordítja bérekre.

Eközben az EU15 országaiban a bevétel 70 százalékát teszik ki a bérköltségek. Azt nem árulta el a miniszter, mire alapozza, hogy csak bevételnek csak 10-15 százalékát fordítják bérekre a magyar cégek, hiszen az év eleji minimálbéremelés több kis céget is a csőd szélére sodort.

Idén márciusban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak nemzetgazdasági szinten átlagosan bruttó 298 300 forintot kerestek, és átlagosan nettó 198 400 forintot. A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 12,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

KATTINTS! De mégis miért keresnek négyszer több pénzt külföldön?

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A bruttó fizetéseknek egyébként a 45 százalékos, a nettóknak pedig a 48 százalékos növekedését várják 2021-ig. Így öt év múlva az átlagos havi nettó kereset megközelítheti a 260 ezer forintot. Ehhez évente 6-11 százalékos növekedés lenne szükséges. Bár az idei év első időszaka bizakodásra adhat okot, a nagy ugrás a minimálbér és a garantált bérminimum erőteljes emelésének is betudható. Minden évben erre biztosan nem lesz lehetőség.

Idén január-márciusi időszakban a KSH adatai szerint a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,6 százalékos növekedése mellett a reálkereset 8,2 százalékkal emelkedett.

Ha a tavalyi 8,5 százalékos ütemet tartaná a reálbéremelkedés, akkor 5 év alatt elérhető lenne a 40 százalékos emelkedés. De ehhez nagyon sok feltételnek kell megvalósulnia.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem