7 °C Budapest

Jön a határidő: sok pénzről van szó, ezt minden munkavállalónak tudnia kell!

2020. május 6. 13:30

Az szja 1+1 százalékáról az idén is május 20-ig lehet rendelkezni, a tapasztalatok szerint a legtöbben gyermekek gyógyítására vagy állatmenhelyeknek ajánlják fel adójuk egyik 1 százalékát, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján valamennyi kedvezményezett megtalálható - közölte a NAV.

Az adóhivatal honlapján, az szja-bevallás webes felületén is elérhető az szja 1+1 százalékos rendelkezés azért, hogy minél többen a lehető legegyszerűbben támogathassanak civil szervezetet, vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot. A rendelkezés legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával teljesíthető. A rendelkezőnyilatkozat a bevallás részeként vagy akár önálló nyilatkozatként is benyújtható május 20-ig.

Felajánlásokat kizárólag a NAV-nál korábban regisztrált civil szervezetek, a technikai számmal rendelkező vallási közösségek és a kiemelt költségvetési előirányzat kaphat.

A vallási közösségek technikai számára szóló, formailag érvényes nyilatkozatot az adóhivatal mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számmal rendelkező kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást.

Hozzátették, a korábbi évekhez hasonlóan a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik 1+1 százalékos nyilatkozatát. Ebben az esetben a nyilatkozatot a munkáltatónak legkésőbb május 10-ig lezárt borítékban kell átadni, aminek leragasztott felületét a munkavállalónak saját kezűleg alá kell írnia. A dokumentumot sértetlen állapotban, kísérőjegyzékkel együtt, zárt csomagban május 20-ig kell a munkáltatónak továbbítania a NAV-hoz - olvasható a hivatal közleményében.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm