2020. április 9. csütörtök Erhard
HR Centrum

Jól fizető otthoni munka mindenkinek? Nehogy bevedd, simán lehúznak


Sokaknak ismerős lehet a szituáció: adott egy régi ismerős, akiről jó ideje nem hallottunk, de hirtelen feltűnik a színen és kedvesen egy találkozóra invitál, hogy egy kávé mellett tájékoztasson egy "kitűnő üzleti ajánlatról", vagy pont olyan embereket keressen az újonnan épülő munkahelyi csapatába, mint te vagy. Ennél kevés egyértelműbb jele van annak, ha valamiféle MLM-rendszerű vállalatba akarják beszervezni az embert, de vannak más, nem ennyire nyilvánvaló dolgok is, amikre nem árt figyelni, mondjuk egy álláshirdetésnél. Ebben a cikkben összeszedtünk hét jelent, amelyek alapján kiszűrheted a piramis-szisztémás ajánlatokat.

Vélhetően mindenkit kerestek már meg olyan "könnyű otthoni munkalehetőséggel", amelyhez csak egy képzést kell elvégezni, majd pedig termékeket, szolgáltatásokat továbbértékesíteni. Ugyan már a szakértők szerint leágazóban van az egymás alá szervezős, úgynevezett MLM-es cégeknek (multi-level marketing), de azért még mindig jócskán akad ilyen jellegű álláshirdetés. Emellett a Huffington Post szerint nagyon nehéz különbséget tenni a legálisan működő cégek, illetve az egyszerű csalás között. Bár egyre több ilyen vállalat bukik be, és egyre többen jönnek rá, hogy nem is olyan egyszerű pénzt keresni az ilyen vállalkozásokkal, de még mindig rengetegen hajszolják az álmot, hogy "a saját főnökük legyenek", vagy hatalmasat szakítsanak minimális energiabefektetéssel. A lap összeszedett 9 jelet, amelyből könnyen kiszúrhatod, ha MLM-be botlasz egy álláshirdetésben, vagy ha egy rokon vagy barát megtalál egy "új és izgalmas kereseti lehetőséggel".

Nem a HR-esek keresnek meg

A legtöbb nagyvállalatnál a toborzást az ezért fenntartott HR-osztály végzi, ezzel szemben az MLM-vállalkozások nagy mértékben támaszkodnak a már beszervezett tagokra a toborzás során. Erre azzal motiválnak, hogy minden alkalommal, amikor valaki beszáll egy ilyen piramiscégbe, az alsó szinten találja magát, eladásainak egy részét pedig nem ő kapja meg, hanem az, aki beszervezte a rendszerbe. Így pedig a tagoknak érdekük, hogy újabbnál újabb embereket toborozzanak. Ennek kapcsán Kaylin R. Staten, a Hourglass Media vezérigazgatója arról beszélt a lapnak, hogy résen kell lenni: például, ha egy régen látott ismerős bukkan fel hirtelen az életünkben, akiről nagyon rég hallottunk, szinte biztosra vehető, hogy előbb-utóbb egy ilyen "kecsegtető lehetőséget" fog kínálni. 

Jellemző szófordulatok

Az MLM-cégek jellemzően ugyanazokkal a kifejezésekkel igyekeznek új tagokat toborozni, amelyekkel remek jövőképet vázolnak a potenciális újoncok számára. Gyakran előfordul a pénzügyi függetlenséget kínáló, "szállj ki a mókuskerékből" séma, illetve sokszor kisgyerekes anyukákat is keresnek "könnyű, otthoni munkára". Ez persze sosem ilyen egyszerű, hiszen a legtöbb MLM-vállalatnál különféle eladási kvóták vannak, amik ha nem teljesülnek, akkor akár a fizetés is csökkenhet.

Ha bármelyikkel is találkozol a fentebb felsoroltak közül, akkor érdemes körültekintőnek lenni!

- hívta fel a figyelmet Staten, aki szerint ilyen kecsegtető ajánlat lehet még az "otthon végezhető munka", a "kiegészítő jövedelem", vagy a már említett "légy a saját főnököd" is. Ha ezeket olvasod egy állásajánlatban, akkor szinte biztos, hogy egy MLM-vállalatról van szó.

Behízelgik magukat

Jellemző, hogy a beszervezők az érzelmekre akarnak hatni, gyakran dícsérik a kvalitásaidat és sorolják a jó tulajdonságaidat, amelyekkel hasznos tagja lehetnél a "fiatalos új csapatnak", lehet, hogy nem esik le elsőrele, de mind arra megy ki, hogy végül aláírd a csatlakozási papírt - mondta a HuffPostnak Patrick Ward marketingigazgató, akit több alkalommal is megtaláltak egy "kihagyhatatlan ajánlattal".

Nem egyértelmű az üzleti modell

A legtöbb állásajánlatnál teljesen világosan leírják, hogy mik lennének a feladatok, ám az MLM üzletágakban jellemzően nem annyira világosak a részletek - húzta ala Staten, aki szerint egy ilyen projektvezető soha nem fogja elmondani, hogy pontosan mik a lehetőségek, inkább ködösít, hogy minél kevesebbet tudj meg a cég pontos működéséről, és így ne is tudj utánajárni annak, hogy mi is megy a háttérben.

Amelyik állásajánlatról már gyanítható, hogy piramis-szisztémára épül, vagy MLM, akkor az nagy valószínűséggel az is

- jelentette ki a szakember.

Nem kérnek semmilyen papírt

Általában meg szokták jelölni az álláshirdetéseknél, hogy milyen végzettséget, képesítést várnak el a munka betöltéséhez, de amikor egy MLM-es hirdetésről beszélünk, akkor a legritkább esetben kell bármilyen papír az állás betöltéséhez - sőt, legtöbbször rendes felvételi eljárás sincs. A lényeg, hogy tudj például a Facebookon különféle csoportokba posztolni a cégről, vagy üzeneteket küldeni az ismerősöknek, és ismeretleneknek.

Hasonló jele, hogy vélhetően egy piramis-szisztémás vállalatról van szó, ha képzés címszó alatt csak különféle PDF-eket küldenek, illetve sémákat mutatnak, amelyeket be kell másolgatni a különböző csoportokba, üzenetekre.

Meg kell venni a kezdőcsomagot

Akkor is villogjon a vészjelzés, ha közlik, hogy a munkakezdéshez meg kell venned valamilyen "kezdőcsomagot", hogy legyen árukészleted. Amit pedig nem tudsz belőle eladni, az a te veszteséged lesz, amit később senki nem fog kompenzálni. Félreértés ne essék, más iparágakban is rengeteg értékesítő dolgozik jutalékos rendszerben, de ott nem az alkalmazott saját pénzét kell elköltenie a termékekre, a dolgozók csak a megrendeléseket veszik fel, és a vállalat közvetlenül a vásárlókhoz juttatja el az árut, nem a közvetítőnek kell megvennie.

Az előmenetelhez toborozni kell

Ahogy fentebb is írtuk, az MLM-cégek nagy mértékben támaszkodnak az új tagok toborzására, gyakran ez az egyetlen módja annak, hogy fenn tudjanak maradni, és tartani tudják az ígért, magas jövedelmeket. Ha a seiker csak az "alkalmazottak" számától függ, akkor biztosan valami simli van a dologban.

Ha a fizetés annak függvénye, hogy mennyi áru értékesítését vállalod (és veszel meg előre), vagy hány embert tudsz a céghez toborozni, akkor nagyon gyorsan tűnj el a cégtől!

- hívta fel a figyelmet Jacques Buffet karrierszakértő, aki szerint az lenne az egészséges, ha a jövedelem attól függene, hogy az ember hány terméket tud valóban eladni a lakosságnak, nem pedig attól, hogy hány barátot, családtagot tudtál meggyőzni, hogy "dolgozzon neked".

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint hamarosan bezuhanhatnak a koronavírus miatt az árak, miközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,91 százalékos THM-el, és havi 65 769 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Bank például 66 792 forintos törlesztőt ígér 3,13 százalékos THM-en; míg a Takarékbanknál hasonlóan, 3,26 százalékos THM-el, és 66 817 forintos törlesztőrészlettel. Érdemes még megnézni a Budapest Bank, a Raiffeisen és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Kijárási korlátozás: a hétvégéket, és hosszú távon a társadalmat is bedarálja
Szakértők tanácsai, hogyan kovácsoljunk előnyt a hátrányból.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
jobangel
2020. 04. 09. 17:23
A válság sztárszakmája: Az üzletkötő

Vagy értékesítő, ügyfélkapcsolati menedzser, sales … sokféle néven fut ez a munka, de a lényege...

hrbonbon
2020. 04. 08. 14:42
Zökkenőmentes online átállás némi időzsonglőrködéssel

Cégünk állandó, belsős csapata kis létszámú, működésünkre normál körülmények közt is...

perfekt
2020. 04. 08. 09:14
A nemzeti eljárásrend szabályainak változása 2020. február 1-től

A nemzeti értékhatárokat elérő közbeszerzési eljárások megindításában lényeges változást...

hrdoktor
2020. 04. 08. 07:15
Víz: nem csodaszer, de majdnem

Míg az éhségérzet hamarabb tudatosul bennünk, a szomjúság kevésbé jellegzetes tünetekkel jelentkezik...

vezetoi-coaching
2020. 04. 08. 06:07
A történelmi tudás lehetőségeiről és korlátairól...

Van egy olyan common misconception/sok ember által osztott téves elképzelés, hogy a szemtanú mindent...

becklaura
2020. 04. 07. 10:16
Hogyan győzd le a lustaságod?

Most, hogy többet vagy otthon, több időd van halogatni a dolgokat. „Most, hogy nem kell bejárnom...

schrammelivett
2020. 04. 04. 18:09
Online Mindfulness Tréning

Néha az élet rákényszerít, hogy megálljunk a már – már megszokottá vált rohanásban és befelé...

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Praktiker

04.02-04.12
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

Aldi

02.20-04.23
Országos

  Ajánlatunk