14 °C Budapest

Jöhet a sírig tartó robot? Nincs mese, munkába kell állniuk a nőknek és az időseknek

MTI
2019. szeptember 8. 11:32

A jövőben fontos cél a női és időskori munkavégzés feltételeinek javítása - mondta Halmai Péter közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a foglalkoztatási ráta 3 százalék körüli. Halmai Péter elmondta, a gazdaság jelenlegi konjunktúrája mellett minden ágazatnak jelentős munkaerő-felvevő képessége van, sőt számos területen - mint például az idegenforgalom, a vendéglátás - már munkaerőhiányba ütköznek. Jelezte: a legutóbbi hónapok növekedésében kiemelkedő szerepet játszott az építőipar, ahol jelentős a munkaerőigény.

A szakértő elmondta: a 3 százalék körüli munkanélküliségi arány a közgazdaságtan számára a teljes foglalkoztatottságot közelítő mutató, de még mindig van tennivaló ezen a területen, és példaként a munkaerő-tartalék csökkenését emelte ki.

Mint mondta, rendkívül fontos a női munkavégzés feltételeinek javítása, hogy a nők még nagyobb számban vegyenek részt a munkaerőpiacon, valamint az időskori munkavégzés feltételeinek megteremtése.

Ez utóbbival kapcsolatban elmondta: az idősebbek között sokan vannak, akiknek a tudása nem nélkülözhető a magyar gazdaság működése szempontjából.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem