Jöhet a 9 órás iskolakezdés: 12 ezer szülő már döntött

Pénzcentrum
2017. augusztus 9. 05:30

Bármennyire is fájó belegondolni, néhány hét múlva véget ér a nyári szünet, és a szülőknek ismét minden reggel csatát kell vívniuk fáradt, durcás gyermekükkel, hogy időben beérjen az iskolába. Persze ez nem minden családban működik így, mert bizony kipihenten csicsergő tanulót is lehet látni a reggeli órákban. De kipihent tinédzsert legfeljebb nagyon elvétve. Utánajártunk, miért is van annyi fáradt gyerek és fiatal, és szakembert kérdeztünk arról, jó lenne a 9 órás iskolakezdés, vagy sem.

A legegyszerűbben úgy lehetne lezárni a fáradtság és a kialvatlanság problémáját, hogy korábban kellene elaludni. Sokan le is tudják a dolgot ennyivel, meg hogy nem kellene hagyni, hogy a fiatalok nyomkodják a telefont, hamarabb kellene befejezni a leckeírást, és bevezetni a 9 órás villanyoltást. Természetesen ennél sokkal összetettebb a helyzet, és bonyolultabb a fáradtság háttere is.

Valójában ez generációs probléma lehet, a család ritmusa, időbeosztása meghatározó. Manapság gyakran később tud együtt lenni a család, ezért később kerülnek ágyba a gyerekek, az iskolakezdés miatt viszont korán kell kelni, ez eredményezi a fáradtságot"

- mondta Major Imola Réka iskolapszichológus. A szakember szerint a kisgyermek nagyon rugalmas, gyorsan veszi az akadályt, jól alkalmazkodik. Ebből következik, hogy akik este élik a családi életüket, olyankor aktívabbak, esetleg tinédzser nagytesója van a kisiskolásnak, nagyobb az esélye, hogy nem alszik eleget. Nehéz összeegyeztetni az életet egy serdülővel, mert sokkal rugalmatlanabb, így inkább hozzá kell igazítani mindent.

Kikapcsolt internet, elkobzott telefon

Mielőtt bárki elkezdene ítélkezni, a serdülőkori fáradtság hormonális eredetű. Nem azzal van a gond, hogy nincs villanyoltás, hanem egyszerűen nem tud elaludni. Ez ugyanis a nagy álmodozások kora, amikor felvetődnek a világmegváltó kérdések, mindent újra kell gondolni, valójában az egész agy újraprogramoz. Mindez nehezíti az elalvást, és egyben a reggeli felkelést is.

Sokan még este is nyomkodják a telefont, ami egy újabb konfliktusforrás. Megy a társas élet az interneten, ki sem lehet robbantani onnan. Ami sokszor igazán fájó pont a szülőknek, hogy ebben az életszakaszban a kortárs kapcsolatok jelentősebbek a családinál. Ez egyébként ebben a korban normális. Az iskolapszichológus szerint nem az a jó megoldás, ha a szülő kontrollálja az interneten töltött időt.

A közösségi oldalak és az internet fontos a tinédzsereknek, de meg kell tanulniuk a mértéket. A cél az, hogy a fiatal megtanulja saját magát kontrollálni, és ne a szülő tegye. Érezze a fiatal, hogy most lerakja a telefont, mert vannak feladatai is, és amikor végez velük, akkor megint lehet egy kicsit netezni. Ennek persze sok, tabuk nélküli beszélgetés az útja, és a szülőnek bíznia kell a szárnyait bontogató gyerekében"

- mondta az iskolapszichológus. Hozzátette, az lenne az ideális helyzet, ha az iskolakezdést hozzá lehetne igazítani a tinédzserekhez, és később kezdődne az iskola. Ebben az esetben sokkal jobban teljesítenének - kutatások szerint az első két órában írt dolgozatok sokkal rosszabbul sikerülnek, mint amiket 10 óra után írnak. Ráadásul este jobban fog az agyuk, nem lenne probléma, ha vacsora után vennék elő a történelem leckét.

A tinédzserkori fáradtság egyébként a életszakasz végére elmúlik, tehát nem lesz állandó.

Az életkori sajátosságokon felül azt sem szabad szem elől téveszteni, egyre gyakoribb jelenség, hogy a gyerekek túlterheltek, sok különórára járnak, túl nagyon az elvárások az iskola és a család oldaláról is. Tehát a gyerekek fáradtsága több összetevős.

Jöhetne a 9 órás iskolakezdés?

Többször is felvetődött már a 9 órás iskolakezdés ötlete, és valójában a magyar oktatási rendszerben van lehetőségük az iskoláknak arra, hogy eltérjenek a 8 órás kezdéstől. A megvalósítása azonban nem lenne olyan egyszerű. Ennek az egyik fő oka, hogy nagyon sok szülőnek 8 órakor kezdődik a munkaideje, és nem tudná elvinni a gyereket az iskolába.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Korábban többször írtunk már a 9 órás iskolakezdés esetleges hatásáról, és az olvasóinkat is megkérdeztük, szerintük jó ötlet lenne később kezdeni, vagy sem. Csaknem 12 ezer szavazat érkezett, a legtöbb szavazatot (44 százalék) az a válasz kapta, hogy igen, kezdődjön később a tanítás, mert az ő gyermeke is mindig fáradt. A későbbi kezdés mellett még 3 százalék szavazott, de ők azért, mert délután könnyebbséget jelentene neki, ha nem kellene rohannia a gyerekért az iskolába.

A második legtöbben arra szavaztatok (30 százalék), hogy előbb kellene lefektetni a gyerekeket, mert kortól függően este 8 és 10 óra között az ágyban van a helyük.

Nem mellett a szavazók 20 százaléka azért tették le a voksukat, mert reggel nem tudnák elvinni iskolába a gyereküket, vagy emiatt elkésnének a munkahelyükről. És akadt 4 százalék (több mint 400 fő) keménykezű szavazó is, akik szerint meg kell edződniük a gyerekeknek: az élet kemény, szokjanak hozzá.

Külföldön már több államban bevezették a későbbi iskolakezdést, és nagyon jó tapasztalatokról számoltak be. A tinédzserek kezelhetőbbek, az eredményeik pedig jobbak lettek. Úgy tűnik, hogy Magyarországon erre még várni kell.

Hogy készüljünk az iskolakezdésre?

Sok szülő úgy gondolja, hogy a nyári szünet végén elő kell venni a tavalyi könyveket, kicsit átnézni a tanultakat, és akkor könnyebb belerázódni a tanulós hétköznapokba. A szakember szerint azonban ez nem feltétlenül igaz.

Személyiség függő, hogy hasznos az ismétlés, vagy sem, inkább csak feszültség levezetésnek jó. Valójában úgyis ismétléssel kezdik a tanéveket, ráadásul nem lehet tudni, hogy pontosan melyik részével. Érdemesebb inkább feltöltődni és lazítani, hogy kipihenten kezdhesse a gyerek az új tanévet."

Véleménye szerint inkább a koránkelésre kell edzeni a szervezetet, mert az megterhelheti. A szünetben sok gyerek és fiatal sokáig alszik, ezért érdemes az utolsó hetekben már hamarabb felkelni, hogy ne legyen hirtelen nagy váltás a szeptemberi koránkelés.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem