2020. április 7. kedd Herman
HR Centrum

Jó hírt kaptak a pedagógusok: júliustól megemelkedik a bérük


Emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére júliustól, és a következő tanévtől ösztöndíjat kapnak a tanulók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton.

A szakképzésben dolgozó pedagógusok béremelése a szakképzés átalakításának egyik fontos eleme. Az a cél, hogy osztrák mintára jobb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek feltétele, hogy az oktatók is nagyobb megbecsülést kapjanak. A kormány ezért kiemelt, átlagosan 30 százalékkal megemelt bérezést kíván biztosítani a szakképzésben dolgozó 32 ezer pedagógusnak.

Mivel az igazgatók látnak rá közvetlenül a munkavégzés minőségére, teljesítményalapú differenciálás alapján ők dönthetik el, hogy kinek mekkora emelés jár. Lesznek olyanok, akiknek a fizetése akár ötven százalékkal is megemelkedik, míg másnak az átlag alatti mértékben nő. A törvényi rendelkezések garantálják, hogy senki nem járhat rosszabbul, az azonos munkakörben, változatlan feladatmennyiséget ellátó tanárok bére a mostani átállással nem csökkenhet.

Egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye a jelenlegi bruttó 300 ezer forint helyett júliustól akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja. Egy húsz éve tanító szakoktató a jelenlegi 274 ezer forint helyett 356 ezer forintot vagy akár többet is kereshet majd.

Első ütemben 50 százalékkal nőnek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan idővel akár a piaci szintet is elérhetik - tették hozzá.

A béremelésre a kormány éves szinten 35 milliárd forintot biztosít. Az intézkedésekkel teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer jön létre. A magasabb bérezés és a kiemelkedő tudású szakoktatók bevonzása érdekében a szakképzésben dolgozó pedagógusok a munka törvénykönyve alá fognak tartozni, nem a merev közalkalmazotti bértábla alá - fogalmaztak.

Ettől még megmarad a pedagógusok jogosultsága a jubileumi jutalomra az eddigi közalkalmazotti jogviszony beszámításával. Mivel a jubileumi jutalom alapja esetükben az emelt bérük lesz, ezért még magasabb összegre lesznek jogosultak.
Nemcsak a bérük lesz magasabb és rugalmasabb, hanem a béren kívüli juttatások megállapításában is nagyobb teret ad a munka törvénykönyve a munkáltatónak - írták.

A végkielégítésre való jogosultság idejébe a közalkalmazotti jogviszonyban töltött idő is beszámít. A korábban megszerzett minősítését sem veszíti el a pedagógus, így ha a későbbiekben ismét a köznevelési törvény hatálya alá tartozó intézményben vállal munkát, a megszerzett fokozata szerint sorolják be.

Annak érdekében, hogy a szakképzésben a legfelkészültebb oktatók a legújabb ismereteket oktassák, számukra négyévenként legalább egy alkalommal kötelező a továbbképzésben való részvétel, elsősorban vállalati környezetben vagy képzőközpontban. Az egyik legfontosabb változás a részletszabályokban, hogy a kötelező óraszámok a pedagógusok számára kedvezően alakulnak. A rendelet szerint a szakképzésben oktatóknak heti 22, az osztályfőnököknek 21 tanórájuk lesz. Ezt az oktatási munkaidőt azonban éves keretben kell számolni, amelybe beleszámíthat a digitális alkotó központok tevékenységében való részvétel, a minőségbiztosításban végzett tevékenység, a mentori feladatok ellátása, a tartós helyettesítés vagy éppen a szakértői munka is. Ha összességében a megadott éves keretnél több ledolgozott óra jön ki, akkor az túlmunkának számít, és túlórapénz jár érte.

Ösztöndíjak

A megújuló rendszerben nemcsak a pedagógusok, hanem a szakképzésben tanuló diákok is többletjuttatást kapnak ösztöndíjak formájában. A nappali képzésben tanulók teljesítményük alapján részesülnek ösztöndíjban, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel.

Technikumban, nappali rendszerű oktatásban minden tanuló az első időszakban általános, havi 8 ezer forint összegű ösztöndíjra lesz jogosult. A szakképző iskolák 9. évfolyamán ez havi 15 ezer forintot jelent minden tanuló számára. Az ágazati alapképzést követő években akár havi 10-50 ezer forint közötti ösztöndíjat is kaphatnak azok, akik önhibájukon kívül, az adott terület sajátosságai miatt nem vesznek részt külső vállalati oktatásban.

A duális képzésben résztvevők a minimálbér 25-60 százalékára számíthatnak, ami az utolsó évben akár 100 százalékra is emelkedhet. Újdonság, hogy a tanulók a sikeres szakmai vizsga eredményétől függően 150-300 ezer forint közötti összeget egyszerre kapnak kézhez.
A közlemény szerint az intézmények a jövőben a szakképzési centrumoknak nem tagintézményei, hanem iskolái lesznek, minőségi versenyhez vezető szakmai szabadsággal rendelkeznek majd.

Címlapkép: Getty Images

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

A friss statisztikák szerint már több mint 500 milliárd forintnyi babaváró hitelt igényeltek a magyar családok. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2020 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Erre végképp nem voltak felkészülve a dolgozók: az agyonhajszoltság csak a kezdet
A koronavírus-járvány életünk szinte minden területét gyökeresen megváltoztatja életünket.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
becklaura
2020. 04. 07. 10:16
Hogyan győzd le a lustaságod?

Most, hogy többet vagy otthon, több időd van halogatni a dolgokat. „Most, hogy nem kell bejárnom...

perfekt
2020. 04. 06. 09:00
Céltartalék képzése a végkielégítés miatt várható kötelezettségekre

A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 15.§ (8) bekezdése szerint: „Nem lehet eredményt...

vezetoi-coaching
2020. 04. 05. 14:00
Egy post csak cinéphileknek!

Előhang: ez a post ezen a blog-flow-n off-topic, filmkészítőkről szól, nagyjából, akiket érdekelnek...

schrammelivett
2020. 04. 04. 18:09
Online Mindfulness Tréning

Néha az élet rákényszerít, hogy megálljunk a már – már megszokottá vált rohanásban és befelé...

legacykft
2020. 04. 03. 09:00
Hogyan legyél pálma?

Dél-Amerikában létezik egy olyan pálmafa, amely a talaj erodálására reagálva szépen lassan vándorol...

hrdoktor
2020. 04. 03. 08:45
Ne engedje, hogy az ülőmunka tönkre tegye a derekát! – Tanácsok home office idejére is

A világjárvány okozta szigorító biztonsági intézkedések – részben a munkahelyek kényszerű...

hrbonbon
2020. 04. 02. 21:51
Home office vagy iroda? Valóban jó otthonról dolgozni?

Kazup Annamária vagyok, Researcherként dolgozom irodánkban. Munkámban, mint sokakéban, nagyon fontos...

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Auchan

04.02-04.08
Országos

Praktiker

04.02-04.12
Országos

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

Aldi

02.20-04.23
Országos

  Ajánlatunk