13 °C Budapest

Jó hír az angliai magyaroknak: ez vár a szigetországban tanulókra

MTI
2019. február 3. 09:02

Az Európai Bizottság a megállapodás nélküli Brexit esetére utolsó intézkedéscsomagot fogadott el az Erasmus+ hallgatók jogállásáról, a társadalombiztosítási rendszerek koordinálásáról szóló szabályokat és az uniós költségvetést érintően - közölte az uniós bizottság.

Mivel egyre nagyobb a kockázata annak, hogy az Egyesült Királyság március 29-én megállapodás nélkül lép ki az EU-ból (Brexit), a rendkívüli helyzetre vonatkozó javaslatcsomag biztosítaná egyebek mellett, hogy azok az uniós és brit fiatalok, akik a brit uniós tagság megszűnésének idején Erasmus+ programban vesznek részt, megszakítás nélkül befejezhessék külföldi tartózkodásukat.

Mint elmondták, erre azért van szükség, mert az Erasmus+ program keretében, oktatásban és képzésben részt vevő 14 ezer uniós diák és oktató tartózkodik majd az Egyesült Királyságban, és 7 ezer brit vesz részt a programban az EU-ban maradó 27 tagállam valamelyikében. A javaslat révén az érintettek befejezhetik tanulmányaikat, és továbbra is hozzájuthatnak a megfelelő finanszírozáshoz vagy támogatáshoz.

Az intézkedéscsomag rögzítené, hogy a nyugdíjak kiszámításakor továbbra is figyelembe vegyék az Egyesült Királyság kilépése előtti biztosítási, foglalkoztatási vagy tartózkodási időszakokat. Ez azt jelenti, hogy ha az EU-ban maradó 27 tagállam bármelyikének polgára a Brexit előtt 10 évet dolgozott az Egyesült Királyságban, ezt az időszakot figyelembe kell venni, amikor az uniós tagállam illetékes hatóságai az érintett nyugdíjba vonulásakor kiszámítják a nyugdíjjogosultságát.

Az intézkedéscsomag biztosítaná továbbá, hogy az EU megállapodás nélküli Brexit esetén a kilépés érvénybelépése előtt aláírt szerződések és meghozott határozatok esetében 2019-ben továbbra is folyósítson kifizetéseket a brit kedvezményezetteknek, feltéve, hogy az Egyesült Királyság eleget tesz a 2019. évi költségvetés keretében vállalt kötelezettségeinek, és elfogadja a szükséges pénzügyi ellenőrzéseket. Ez enyhítené a megállapodás hiánya által okozott jelentős negatív hatást az uniós finanszírozásban részesülő területek széles körében, például a kutatás, az innováció vagy a mezőgazdaság terén.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mint aláhúzták, a kérdés elkülönül az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megállapodás nélküli Brexit esetén létrejövő pénzügyi elszámolástól, és nem érinti azt. Az Európai Bizottság elvárja, hogy az Egyesült Királyság kilépését követően is tartsa tiszteletben az uniós tagság folyamán vállalt valamennyi kötelezettséget - tették hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm