8 °C Budapest

Jelentkeztél már a diplomamentő programra? Még nem késő

MTI
2015. szeptember 10. 20:03

Még 1000-1500 helyre lehet jelentkezni a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzését segítő diplomamentő programban, a határidő november 15. - hívta a fel a figyelmet Pákozdi Szabolcs, a programot szervező Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója.

24 helyszínen további 170 angol és német nyelvű képzés indítása várható. Az ügyvezető a közleményben kiemelte: nem érdemes a végső időpontot megvárni, hiszen, ha egy képzés eléri a maximális létszámot, oda már nem tudnak jelentkezést fogadni. A közlemény szerint a támogatottaknak legkésőbb 2016. december 31-ig kell sikeres nyelvvizsgát tenniük. A 2015. március 1-nél korábban indult képzéseknél ez a határidő 2015. december 31.

Eddig országosan már több mint kilencezren vettek részt a program során indított csaknem 850 képzésen. Az eddigi vizsgaeredmények bizakodásra adnak okot, hiszen az első félévben 1300-an kísérelték meg a nyelvvizsgát és 90 százalékuk sikeresen teljesítette azt - olvasható a tájékoztatásban. A képzésre regisztrációt követően ITT lehet jelentkezni.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm