12 °C Budapest

Itt vannak a friss adatok: melyik munkahely fizet a legjobban?

2017. július 20. 19:00

2017. májusban a bruttó átlagkereset 296 100 forint volt, 12,9 szalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő kereset-rendezések voltak hatással.

2017. májusban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 296 100 forint volt.
  • Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 196 900 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 700 forintra becsülhető.
  • A bruttó és a nettó átlagkereset egyaránt 12,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

2017. január-májusban:

  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 288 900 forint volt.
  • A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (568 800 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén a legalacsonyabbak (178 900 forint).
  • A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 108 ezer fő - az adóváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9000, illetve 8600 forint.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 192 100 forint volt. 2017-ben a családi adókedvezmény a kétgyermekes családok esetében emelkedett, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 200 000 forintra becsülhető.
  • A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 302 700 forint, a munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,6 százalék volt.
  • A bruttó és a nettó átlagkereset azonos mértékben, 12,1 száazlékkal nőtt egy év alatt.
  • A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 2,4 százalékos növekedése mellett a reálkereset 9,5 százalékkal emelkedett.
  • A rendszeres bruttó (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek a bruttó átlagkereseteknél nagyobb mértékben, 12,5 százalékkal nőttek.
  • A munkajövedelem 11,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem