7 °C Budapest

Itt az 1 millió forintos karácsonyi ajándék családok ezreinek

Pénzcentrum
2012. december 23. 08:02

Két év alatt 1 millió 764 ezer forintot is veszíthettek azok a háromgyermekes mozaik családok, amelyekben az apa és az anya nem házasságban, hanem élettársi kapcsolatban él. Az adóhatóság és a nemzetgazdasági tárca értelmezése szerint ugyanis a közösen nevelt gyermekek után csak akkor jár az emelt összegű, kedvezményezett eltartottanként 33 ezer forintos adókedvezmény, ha a szülők házastársak. Ha viszont élettársi kapcsolatban élnek, akkor mindkét szülő csak a saját gyermekei után jogosult az adókedvezményre. Az Alkotmánybíróság december 17-i határozatában kimondta: a családok védelméről szóló törvény túlságosan szűkre szabta a család fogalmát, így megsemmisítette a vonatkozó rendelkezést. A döntés megnyithatja a kaput az élettársi kapcsolatban élő nagycsaládos szülők előtt, hogy a házasságban élőkkel azonos mértékű családi adókedvezményt vehessenek igénybe a közösen nevelt gyermekeik után.

A családi adókedvezmény volt a legnagyobb ígérete a 2011. évi adórendszernek, amely jelentősen befolyásolta a nettó jövedelmet. Az új kedvezmény bevezetése után rögtön, 2011 januárjában, az adóelőleg-nyilatkozatok kapcsán éles vita alakult ki arról, hogy a három- vagy többgyermekes mozaik (előző kapcsolatokból született gyermekeket is nevelő) családok mekkora adókedvezményt vehetnek igénybe.

Az adóhatóság úgy értelmezte a jogszabályokat, hogy ezeknek a családoknak csak akkor jár a gyermekenként havi 33 ezer forintos maximális adókedvezmény, ha a szülők házastársak. Ha viszont élettársi kapcsolatban élnek, akkor mindkét szülő csak a saját gyermekei után jogosult adókedvezményre, aminek kiszámításakor nem lehet figyelembe venni az élettárs vérszerinti gyermekeit.

Angyal József okleveles adószakértő már az adókedvezmény bevezetésekor is azt hangoztatta, hogy a három- vagy többgyermekes mozaik családok is a maximális adókedvezményre jogosultak attól függetlenül, hogy élettársak vagy házastársak, illetve van-e közös gyermekük. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2011. január 29-én közölte: törvénymódosítással egyértelművé teszi, az élettársi kapcsolatban élő háromgyermekeseket is ugyanúgy megilleti az emelt összegű családi adókedvezmény, mint a házastársakat.

Nagy Anna, akkori kormányszóvivő 2011. február 8-án bejelentette, hogy még abban a hónapban a parlament elé kerül a szükséges törvénymódosítás, s a három- vagy többgyermekes élettársak akár már az áprilisi fizetésükből igénybe vehetik az emelt összegű családi kedvezményt. A törvénymódosítási javaslatot azóta sem készítette el az NGM.

Élettárs vagy bejegyzett élettárs?
Bejegyzett élettársi kapcsolatot Magyarországon csak azonos neműek létesíthetnek anyakönyvvezető előtt. A nyilvántartásba bejegyzett kapcsolatról a jegyző állítja ki a hatósági bizonyítványt. A különneműek a házasság mellett élettársi kapcsolatban is élhetnek. Ennek bizonyítását - a közös tartózkodási helyet igazoló lakcímkártya mellett - megkönnyítheti a kapcsolat meglétét igazoló hatósági bizonyítvány. Az élettársak 2010. január 1. óta közjegyző előtt nyilatkozhatnak jogviszonyuk fennállásáról, ami bekerül a Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett nyilvántartásba.

Az adószakértő úgy vélte, a szaktárca belátta, nincs szükség törvénymódosításra, anélkül is egyértelmű, hogy - jogviszonytól függetlenül - minden sokgyermekes családnak ugyanannyi támogatás jár. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) álláspontja azonban nem változott. A 2011. évről szóló szja-bevallás idén januárban közzétett kitöltési útmutatójából kiderült: az adóhatóság továbbra is azt vallja, hogy egyes mozaik családmodellek esetén az élettársaknak kevesebb adókedvezmény jár, mint a házastársaknak.

A családi kedvezmény érvényesítésének szabályozása a családi pótlékra való jogosultságon alapul - hangsúlyozta kérdéseinkre adott válaszában az NgM. A kedvezményt - fő szabály szerint - az a magánszemély érvényesítheti, aki családi pótlékra jogosult. A családok támogatásáról szóló törvény az élettársat nem nevesíti családi pótlékra jogosultként a nem saját gyermekre tekintettel akkor sem, ha a gyermeket tényszerűen a saját háztartásában neveli.

Az élettárs gyermeke nem vehető figyelembe a családi pótlék összegének meghatározásánál sem. A törvény szerint a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket is figyelembe lehet venni a családi pótlék igénylésekor.Ez a szabály azonban csak a családi pótlékra jogosult saját gyermekeire vonatkozik, nem számít nevelt gyermeknek az élettárs vér szerinti gyermeke - derül ki a tárca válaszából.

A Pénzcentrum.hu kérdésére a Magyar Államkincstár is megerősítette, hogy a hatályos szabályok szerint a nem közös gyermek után az élettársak nem jogosultak családi pótlékra, és a saját gyermekeik után járó támogatás igénylésekor nem lehet figyelembe venni az élettársuk vér szerinti gyermekeit. Ebből következik, hogy a családi adókedvezménynél sem lehet eltartottként számolni az élettársak esetében a nem közös gyermekkel - vonta le a konklúziót a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Abszurd helyzet: ugyanazon gyermek után kétféle kedvezmény is járhat?

Az egyik lehetséges háromgyermekes mozaik családmodell, amikor az egyik szülő két gyermeket visz az élettársi kapcsolatba, és később közös gyermekük is születik. A 2011. évi adóbevallás kitöltési útmutatójában a következő család esetét vázolta fel a NAV: az egyik középiskolás az élettársak közös gyermeke, a másik középiskolás és egy főiskolás pedig az apa előző kapcsolatából született gyermeke.

Tiszta sor, hogy az apának ebben a családban 3 vérszerinti gyermeke van. Mivel a főiskolás után már nem jár családi pótlék, adókedvezményt sem lehet utána érvényesíteni. Ebben az esetben az apának két kedvezményezett eltartottja és egy eltartottja van, vagyis a korábbi kapcsolatából hozott, valamint az anyával közös középiskolás gyermekek után kétszer 33 ezer, összesen 66 ezer forint emelt összegű adókedvezményt vehet igénybe.

Na de mit mond a NAV az anya esetében? A példatár szerint az anya a közös gyermek után 10 ezer (!) forint adókedvezményt vehet igénybe, mivel nála nem veszi figyelembe eltartottként az adóhatóság az apa korábbi kapcsolatából született két másik gyermeket.

Angyal József szerint adójogi nonszensz, hogy az adóhatóság szerint ugyanarra a gyermekre más összegű adókedvezmény jár, ha azt az apa, illetve az anya érvényesíti.

Ugyanerről a családmodellről a 2011 elején, az adóelőleg-nyilatkozathoz mellékelt példában még máshogy gondolkodott az adóhatóság. Hogy ne lehessen a két példát könnyen összevetni, az akkori élettársi családmodellben az anyának volt két kapcsolatba hozott gyermeke az egy közös gyermek mellett. Abban a példában mindhárom gyermek kiskorú volt.

Az anya a példa szerint háromszor 33 ezer, vagyis 99 ezer forint adókedvezményt vehetett igénybe. Ebben a családban az apának ugyanúgy 1 vérszerinti gyermeke van, mint az előző családban az anyának, aki után adókedvezményre jogosult. Érdekes módon 2011. elején a NAV még azt a tanácsot adta ennek a családnak, hogy az apa esetében figyelembe lehet venni az anya két kapcsolatba hozott gyermekét, ezért a közös gyermek után 33 ezer forint adókedvezményt vehet igénybe.

Az adószakértő szerint az utóbbi példában ítélte meg helyesen az adókedvezmény összegét a NAV. A két iránymutatás közötti eltérésre nem sikerült fényt deríteni, az viszont biztos, hogy a legutóbbi minisztériumi, adóhatósági állásfoglalások szerint az említett családok esetén akkor jogosult mindkét szülő - a nevelt gyermekek esetében is - emelt összegű családi pótlékra, ha házastársak.

Családok, amelyek évi 882 ezer forintot buktak

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Vegyünk egy családot, amelyben az élettársi kapcsolatban élő egyik szülőnek két középiskolás vér szerinti gyermeke, a másiknak pedig egy középiskolás vér szerinti gyermeke van, közös gyermekük nincs. Mindkét szülő csak a saját gyermekeit veheti figyelembe a családi pótlék igénylésekor. Két gyermek után havonta 26 600 forint, egy gyermek után pedig 12 200 forint családi pótlék jár. Ha az érintett szülők egyedül nevelnék a gyermekeiket, akkor két gyermek után 29 600, egy gyermek után pedig 13 700 forintot kapnának. Vagyis összesen havonta 4 500, évente 54 000 forinttal kevesebb támogatást kapnak az államtól amiatt, hogy elismerték, élettársi közösségben nevelik a gyermekeiket.

Eltörpül ez az összeg a ki nem használható családi adókedvezmény mellett. Ha például az egyik szülő csak egy, a másik pedig kettő saját gyermeke után veheti igénybe az adókedvezményt, akkor a családjuk éves szinten összesen 828 ezer forint adókedvezménytől esik el amiatt, hogy úgy döntöttek, nem házasságban, hanem élettársi kapcsolatban, de ugyanúgy családban kívánják nevelni a gyermekeiket.

Ugyanez a helyzet azoknál a családoknál is, amelyekbe az élettársi kapcsolatban élő mindkét szülő egy-egy gyermeket hozott, és született egy közös gyermekük. Ebben az esetben az anya és az apa is két vér szerinti gyermek után jogosult családi pótlékra. A közös gyermek után csak az egyikük veheti igénybe a családi pótlékot. Sem a családi pótlék igénylésekor, sem az adókedvezmény igénybe vételekor nem vehetik figyelembe eltartottként az élettársuk előző kapcsolatából született gyermekét - derül ki a MÁK és az NgM tájékoztatásából. Vagyis mindketten csak kétszer 10 ezer forint adókedvezményre jogosultak, a közös gyermekre járót pedig vagy csak az egyikük veheti igénybe, vagy megoszthatják azt egymás között. Az érintett családnak eszerint egy év alatt összesen 360 ezer forint adókedvezmény jár.

Ha viszont az említett szülők összeházasodnának, akkor mindhárom gyermek után emelt összegű, gyermekenként havonta 33 ezer forint, vagyis összesen 99 ezer forint adókedvezményt érvényesíthetnének. Ez egy év alatt 1 millió 188 ezer forint. Így az élettársak ugyanazon családmodellnél éves szinten 828 ezer forinttal rosszabbul járnak, mint a házastársak.

A Pénzcentrum.hu kérdésére az NGM idén februárban a következőket közölte: "a Nemzetgazdasági Minisztérium tavaly valóban gondolkodott azon, hogy esetleg jobban kiterjesztené a családi kedvezmény rendszerét, azonban hosszas egyeztetések után végül úgy döntött, hogy nem érdemes változtatni a régi - családi pótlék jogosultságon alapuló - rendszeren. Az esetleges jogszabály-módosítás nagymértékben megnehezítette volna az ellenőrizhetőséget, és visszaélésekre teremtett volna lehetőséget".

Sarkalatos törvény tett különbséget család és család között

Az Alaptörvény L cikke rögzíti, hogy Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. Az ezen cikk nyomán elfogadott, a családok védelméről szóló sarkalatos törvény preambuluma egyebek között leszögezi, hogy "a család létrejöttének biztos alapja a házasság..."

A törvény 7. paragrafusa kimondja, hogy a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága, vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.

A Pénzcentrum.hu már idén februárban közölt cikkében is rámutatott arra, hogy a kormánypárti többség által elfogadott rendelkezés nemcsak a homoszexuálisokat különbözteti meg hátrányosan a csak a heteroszexuálisok esetén megengedett házasság lehetőségével, hanem az élettársi közösségben élő heteroszexuális párok által alkotott családokat is kizárja a család hivatalos fogalmából.

Az Alkotmánybíróság döntése lehet a gyógyír?

Nem nyugszik a KDNP, újra nekifut
a törvénymódosításnak
A KDNP az Országgyűlés jövő tavaszi ülésszakán terjeszti be a családvédelmi törvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatos új tervezetét - mondta Rétvári Bence, a párt parlamenti képviselője csütörtökön az MTI-nek egy, a fővárosban tartott demonstráción. A kereszténydemokrata képviselő a családháló.hu online magazin által az Ab épülete elé szervezett békés tiltakozó tüntetés helyszínén az MTI-nek nyilatkozva elmondta: "Úgy gondoljuk, egy befogadó definíció volt az, amit az Ab sajnálatosan most megsemmisített" - fogalmazott, hozzátéve, hogy több alkotmánybíró is különvéleményt fűzött a döntéshez. Rétvári Bence véleménye szerint egy karakteres törvényre van szükség, amely a "gyermeket állítja középpontba".

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a család fogalmára vonatkozó rendelkezést a 2012. december 17-én nyilvános ülésen kihirdetett határozatában. A taláros testület többségi döntése szerint a családjogi törvény túlságosan szűkre szabta a család fogalmát. Az Alaptörvényben rögzített, a házasságot és a családot érintő intézményvédelmi kötelezettség nem vezethet a gyermekek bármilyen, közvetlen vagy közvetett jellegű hátrányos megkülönböztetéséhez azon az alapon, hogy szüleik házasságban, vagy más típusú életközösségben nevelik őket. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a családok védelméről szóló törvényben foglalt család-fogalom az Alaptörvényhez képest leszűkítő definíciót ad, ezért a rendelkezést megsemmisítette.

KATTINTS! Itt a döntés! Az élettársi kapcsolat is szent és sérthetetlen

A döntéssel három alkotmánybíró, Balsai István, Dienes-Oehm Egon és Pokol Béla nem értett egyet. Dienes-Oehm Egon megítélése szerint tehát a megsemmisített paragrafus nem kirekesztő abban az értelemben, hogy kizárná a jogrendszer által elismert társas együttélési formákat bármely létező vagy jövőbeni család-támogatási jellegű állami kedvezményből. Ilyen támogatásokból kizáró jogszabályok létére konkrétan nem utal az indokolás, amennyiben lennének, akkor is csak mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet lehetne (lehetett volna) megállapítani - véli az alkotmánybíró.

A többgyermekeseket megillető családi adókedvezmény a legjobb példa arra, hogy az élettársi viszonyban élő többgyermekes mozaik családok hátrányos helyzetbe kerülnek a házasságban élőkkel szemben. Egyértelmű helyzetet teremtene, ha az Országgyűlés - az Alkotmánybíróság döntésével összhangban - módosítaná a családok támogatásáról szóló törvényt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm