15 °C Budapest

Itt áll feketén-fehéren: ennyivel kevesebb nő dolgozik itthon, mint férfi

2020. március 8. 13:00

2019-ben már csúcson volt a foglalkoztatás Magyarországon, de lehetnek még tartalékok. A Pénzcentrumnál megnéztük hol állnak hazánkban és az EU-ban a nők illetve férfiak a munkaerőpiacon.

2018-ban a nők Európai Uniós foglalkoztatási rátája 67 százalékon állt a tagállamok átlaga alapján. Ez több mint 1 százalékpontnyi emelkedés a megelőző évhez képest, és 5 százalékponttal több, mint a 2008-as adat. Ugyanakkor az átlagos foglalkoztatás a nők körében még mindig 12 százalékponttal marad el, a férfiak foglalkoztatási számaihoz képest - derül ki az Eurostat egyik friss felméréséből.

Az EU-n belül Svédországban volt a legmagasabb a nők foglalkoztatása, ott kimagasló 80 százalékot ért el. Magyarországnak ebben a viszonylatban van még hova fejlődni, de hozzuk az uniós átlagot, nálunk is 67 százaléka dolgozik a nőknek. Az érem másik oldalán van Görögország 49 százalékkal, és Olaszország a maga 53 százalékával, így arányaiban náluk van foglalkoztatva a legkevesebb nő.

Meglepő módon az összes tagállam esetében magasabb foglalkoztatási arányt mértek a férfiaknál, mint a nőknél. Az azonban jó hír, hogy ez a különbség az elmúlt 10 évben az átlagos 15 százalékpontról 12 százalékpontra csökkent le.

A nemek közötti foglalkoztatási hézag nagyon eltért 2018-ban az EU tagállamai között. A legnagyobb különbséget Máltán mérték, ott 22 százalékponttal több férfit foglalkoztattak, mint nőt. Szorosan mögöttük a görögök állnak, náluk is majdnem 21 százalékpontos rés tátong a nemek foglalkoztatási rátája között. A magyar statisztikák ebben az esetben már kellemesebb helyezést értek el, nálunk 15 százalékponttal magasabb a férfiak foglalkoztatása, mint a nők esetében. Nagyon jó helyzetben vannak a litvánok ebben a tekintetben, náluk a legkiegyensúlyozottabb a helyzet, ott csupán 2 százalékponttal foglalkoztatnak kevesebb nőt, mint férfit.

A 2019-es a munkanélküliségi adatok terén is a nők szerepeltek hátrébb, az Unión belül mintegy 7,1 százalékos átlag munkanélküliségi rátával. Itt már kisebb az eltérés, mivel a férfiak között is hasonló, megközelítőleg 6,4 százalékos volt a munkanélküliség aránya.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy ebben a statisztikában jelentős eltéréseket tapasztalhatunk tagállamok között. A nők munkanélküliség adatai a spanyoloknál a legmagasabb, mintegy 16 százalékon mérték tavaly, míg a cseheknél csupán 2,4 százalék volt ez a szám. Hazánk ebben a tekintetben ismét előkelőbb számokat hozott, a nők esetében 3,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta, míg a férfiaknál majdnem megegyező 3,4 százalék.

2018-ban az EU-ban dolgozó nők harmada, mintegy 30 százalék vállalt részmunkaidős állást, ami majdnem a négyszerese a férfiak között mért 8 százaléknak. Ebben a statisztikában már hasonló séma volt megfigyelhető az összes tagállam között. A legnagyobb arányban, mintegy 74 százalékban a holland nők voltak részmunkaidőben foglalkoztatva, amíg Bulgáriában extrém alacsonyan csak a nők 2 százaléka rendelkezett ilyen állással. A magyaroknál sem divatos még a részmunkaidős foglalkoztatás, a nőknek 6,4 százaléka dolgozik ilyen formában, míg a férfiaknak csupán 2,5 százaléka dolgozott részmunkaidőben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem