18 °C Budapest

Itt áll feketén-fehéren: ennyit keres óránként egy magyar melós

2019. február 7. 13:30

A negyedik negyedévben 993 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derült ki egy friss elemzésből. A növekedés azonos mértékű volt a szakmunkások, illetve a betanított munkások körében. Tavaly év végére immár a felsőbb fizetési kategóriákban is jelentősen gyorsult a bérnövekedés üteme.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások (FEOR 8-as főcsoportba soroltak) 1030 forintos, míg a betanított munkát végzők (FEOR 9-es főcsoport) 955 forintos átlagos órabérre számíthattak Régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár 40 százalékkal is eltérhetnek az órabérek: míg Dél-Dunántúlon, illetve az Észak-Alföldön 800 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték a Közép-Dunántúlon már átlépte az 1100 forintos szintet is. A szakmunkások Nyugat- és Közép-Magyarország kiemeltebb régióiban pedig már 1200 forintnál magasabb átlagos órabérrel számolhatnak - derült ki a derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből.

Idén újabb nyolc százalékkal emelkedett a minimálbér, ami a fizikai órabérek alakulására is komoly hatást gyakorol. Ez a tény, valamint a vállalatok jelentős részét érintő munkaerőhiány és a felgyorsult fluktuáció azt valószínűsíti, hogy a hagyományos januári béremelések nyomán az első negyedévben újabb ugrás következik be az órabérek szintjében

- magyarázta G.Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója. A BDO Magyarország eközben több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2017 negyedik negyedévéhez képest átlagosan 7,1 százalék volt.

"2017 végére még mindössze 4,5 százalékos bérnövekedést tapasztalhattunk ebben a körben, ám a mostani adatok azt mutatják, hogy a dinamikus bérnövekedés a középvezetői szintet is elérte - mutat rá Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. - Ez a mérték azonban még mindig elégtelennek tűnik a munkaerő megtartásához: a kilépők aránya a vizsgált körben már átlagosan 4,7 százalékon ál, szemben a tavalyi 3,8 százalékos rátával. Ezért 2019-ben a bérek emelkedésének további gyorsulására számítunk a szellemi munkát végző középvezetők körében.""

A felmérés megmutatta a középvezetők bérszerkezetének változását is. Az így kapott adatokból kitűnik, hogy a kiegészítő bérelemeknek (bónusz, jutalom, bérpótlékok, stb.) a középvezetők javadalmazásában is érezhető szerep jut: arányuk az egy évvel korábbi 8-ről 11 százalékra emelkedett.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem