6 °C Budapest

Itt a Spar nagy bejelentése: ennyivel emelik idén a béreket

2020. január 9. 12:29

Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). A megegyezés értelmében továbbra is megmarad a Spar Hűségprogram. Újdonság a 13. havi juttatás rendszerének kibővítése, valamint az, hogy az eddig elérhető dolgozói vásárlási kedvezmény a KASZ kezdeményezésére február 1-től 10 százalékra emelkedik. A bérfejlesztést a vállalat kizárólag saját forrás felhasználásával valósítja meg.

Újra sikeresen zárult a több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztató Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.-nél lezajlott bértárgyalás. A vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársai számára, melyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel. Az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt 235 ezer forint, próbaidő után 245 ezer forint. A vállalat továbbra is biztosítja a kiemelt teljesítménnyel bíró áruházak számára az alapbéren felüli kiegészítő jövedelmet - derült ki a vállalat sajtóközleményéből.

"A Spar 2017 és 2019 között 26,5 milliárd forint értékű bérfejlesztést hajtott végre. Ez a szám 2020-ban közel 7 milliárd forinttal egészül ki

- hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető. A vállalat 2020-ban is biztosítja a Spar Hűségprogramot, így idén is megmarad a SZÉP kártya: a juttatás mértéke pedig változatlan marad, a láncnál eltöltött évek számától függően éves szinten minimum 40, maximum 100 ezer forint, amivel a vállalat támogatni kívánja munkavállalói kikapcsolódását, feltöltődését. Új elem a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, melynek célja a vállalat vonzóbbá tétele a munkaerőpiacon, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, melynek mértéke a 2020-as évben február 1-től kezdődően 10 százalék kedvezmény elérését teszi lehetővé az egyes vásárlások alkalmával, havi 80 ezer forint vásárlási összeghatárig.

Az üzletlánc 2020-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével - és ezzel együtt új munkahelyek teremtésével - valamint a meglévő áruházak felújításával: az idei beruházási keret meghaladja a 31,6 milliárd forintot, melyet az osztrák családi tulajdonban lévő vállalat Magyarországon fektet be.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem