Itt a lista: ennyit fizet 2019-ben a Lidl, Aldi, Spar, Auchan

2019. január 21. 15:30

Az elmúlt két esztendőhöz képest visszafogottabb a béremelések üteme a nagy boltos láncoknál. Ezzel együtt, ha azt nézzük, ki vihet ma haza a legtöbb, akkor az egyik nagy diszkontlánc tűnik befutónak. 

Lett 2018 végén új minimálbér, van ajánlás is, hogy 8 százalék legyen a bérfejlesztés mértéke 2019-ben. Fel is pörögtek a béralkuk 2019 januárjában, ami kellett is, hiszen februárban már az emelt bért illik kifizetni az első havi munkáért - írja közleményében a Blokkk.com

A legnagyobb boltláncok közül az Aldi szakszervezet nélkül, az Auchan és a Spar szakszervezettel a nyakában már döntött a 2019-es béremelésekről. A Tescoról még nincs hír, a Penny pedig mindig lapít, ha nyilvánosságról van szó - írja a portál. A Lidlnél pedig az első negyedévet követően állnak rá az új bérekre, náluk akkor forog egyet az üzleti év. Egyébként a vállalkozások többsége nem veri nagydobra, mennyi fizetést ad a dolgozóinak. Sokszor pedig a látszatra közlékenyebb áruházak sem osztanak meg minden infót, ezért a portál összeszedte, mit lehet tudni ma:

Aldi

Elsőként az Aldi döntött, de hát erre kétszer csapott rá egy-egy lapáttal, mivel a megszűnt Erzsébet utalványt pótolni akarta a végén valamivel. A bolti eladó javadalmazása a számszerűsített nyilvános információk alapján 2018-ban 282 ezer forint volt (amihez még jött más is, de ezek nincsenek számszerűsítve, például vasárnapi pótlék, vagy a munkába járás támogatása).

A 2019-es alapbér, ami most a számszerűsíthető bért jelenti (cafetéria nélkül, mert az már nincs), az aldis bolti eladó esetében 10 százalékkal nőtt a 2018-as teljes (cafetériás) kereseti lehetőséghez képest. Pusztán az alapbért nézve 15 százalék az emelés, a dolgozó viszont azt nézi, mit kap kézhez. 

Kevés árufeltöltőt keres az Aldi, ma kettőt, ahol 8 órára vetítve 230 ezer forint a 2019-es kereseti lehetőség, ez 13%-kal több a 2018-asnál. Egyébként az eladó és az árufeltöltő munkaköre között a különbség a kasszázás. A Lidlnél csak bolti dolgozó van, aki mindent csinál, könnyen lehet, hogy az Aldi is ebbe az irányba húz majd a jövőben. 

Spar

A Sparnál a kezdő bruttó alapbér 220 ezer forint 2019-ben. És azért egyre olvadozik a bérfejlesztésre fordított új pénz. Szép kártya juttatást 40-100 forint között adnak éves szinten, ehhez jön még havi bruttó 10 ezer forint bérkiegészítés, ráadás pedig a 13. havi fizetés. Mindezek alapján egy sparos dolgozónál az átlagot feltételezve a havi juttatás az eddig megismert számok alapján 245 ezer forint körül mozoghat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Auchan

2019-ben 91 ezer forint béren kívüli juttatást terveznek éves szinten dolgozónként számolva, ami havi 7-8 ezer forinttal vastagíthatja a hó végi borítékot.

2018-ban 234 ezer forint volt az induló bér egy áruházi dolgozónál (247 ezer forint volt az áruházi átlag. Az Auchan honlapján még ez olvasható), de hát becslésünk szerint ez most már közelítheti a 260 ezer forintot (minden számszerűsíthető javadalmazással együtt, egy áruházi dolgozó, pénztáros, vagy árufeltöltő esetében) a portál szerint. 

Lidl

Mivel az Aldi csak részmunkaidős álláslehetőséget kínál boltjaiban, ezért leghosszabb munkaidő heti 35 óra (napi 7 óra), amiért 271 ezer forintot ad. De ha valaki erre rátenne egy lapáttal, hogy nyolc órás állást vállaljon a Lidlnél, akkor 288 ezer forint üti a markát bolti egy fővárosi belvárosi boltban. És a Lidl még nem emelt 2019-re.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem