2020. október 1. csütörtök Malvin
HR Centrum

Itt a kormány hivatalos bejelentése: így indul a 2020/2021-es tanév


A normális, megszokott menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet. A hamarosan megjelenő rendelet szerint a tanév hagyományosan indulhat  szeptember 1-jén. A koronavírus-járvány  hazai alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. Ezért a kormány, az Operatív Törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet és szükség esetén további intézkedésekről dönt. Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről. Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne engedjenek a szülők közösségbe. Felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése - közölte az EMMI.

Mindemellett a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az EMMI, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák. A kormány emellett felkészül a járvány esetleges második hullámára.

A 2020/2021. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2020. szeptember 1. (kedd) és utolsó tanítási napja 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-ig tart.  Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. október 22. (csütörtök), a szünet utáni első tanítási nap. 2020. november 2. (hétfő). A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. december 18. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4. (hétfő).  A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7. (szerda).
Az új tanévben tervezettek témahetek: A "PÉNZ7" pénzügyi és vállalkozói témahét 2021. március 1-5. között, a Digitális Témahét 2021. március 22-26. között, a Fenntarthatósági Témahét 2021. április 19-23. között, az egészségtudatos gondolkodás és iskolai mozgástevékenységek témanap 2020. szeptember 25. (Magyar Diáksport Napja).

A rendelet részletesen tartalmazza az idei október-novemberi és a jövő év május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák időpontját is. Az őszi érettségi vizsgák október 16-án, a tavasziak május 3-án kezdődnek.

Címlapkép: Getty Images

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 09. 30. 06:53
Megérkezett az első őszi adócsomag

A jogszabály pontos szövege még nem ismert, de mindenképp érdemes szót ejteni arról, hogy a 2021....

coachco
2020. 09. 28. 17:34
Sátoraljaújhely és Sárospatak – vesztesek közt cinkos aki léha?

Talán nem árulok el titkot, ha azzal kezdem, imádom a Zemplént! De mondhatnám úgy is, imádom Tokaj-Hegyalját! [...]...

hrdoktor
2020. 09. 28. 04:45
Ezek a gyógyszerek gyengíthetik a fogamzásgátlót

Bár a fogamzásgátló tabletta szedése az egyik legbiztosabb módja a nem kívánt terhesség megelőzésének...

vezetoi-coaching
2020. 09. 26. 09:16
A motiváció vs demotiváció dialektikája... (avagy a húzd meg - ereszd meg művészete...:-)))

Meg is lepett, meg nem is a demotiválásról írt rövid szösszenet iránt támadt érdeklődés...

legacykft
2020. 09. 25. 09:00
Hányszor csináljátok még, ami nem működik?

Nem sikerült? Meg kell próbálni újra! Logikusnak tűnik, mégsem mindegy, hogy hogyan csináljátok:...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó