Itt a friss statisztika: átlagban több mint egy évig nem dolgoznak a munkanélküliek

MTI
2019. június 27. 10:32

Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi háromhónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa. Az egy ével korábbihoz mérve 43 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 84, a külföldi telephelyen dolgozóké 8 ezerrel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma 48 ezerrel, 114 ezerre csökkent. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,8 százalékponttal, 69,9 százalékra emelkedett.  A 20-64 éves korcsoportban a foglalkoztatási ráta 0,8 százalékponttal, 75,0 százalékra emelkedett, ami megfelel az Európai Unió által az Európa 2020 stratégiában a jövő évre a kitűzött célértékének.

A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma egy év alatt 26 ezerrel (1,1 százalékkal), a foglalkoztatási rátájuk 1,1 százalékponttal, 77,2 százalékra nőtt. A nők körében a foglalkoztatási ráta 0,5 százalékponttal 62,6 százalékra emelkedett.

A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 10 ezerrel, 282 ezerre csökkent, a foglalkoztatási ráta 27,8 százalék volt. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népességben a foglalkoztatottak száma 23 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 0,2 százalékponttal 84,5 százalékra nőtt. Az 55-64 éves idősebb korosztályban a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 56,1 százalékra emelkedett.

A 15-74 éves korú foglalkoztatottak számának 43 ezres emelkedése a munkanélküliek 10 ezres csökkenéséből és a munkaerőpiacra frissen belépő 33 ezer emberből eredt. A korosztály lélekszámának 16 ezres csökkenésével együtt az inaktívak csoportja 49 ezerrel csökkent egy év alatt, de még meghaladta a 2 millió 759 ezret.

A 15-64 évesek körében a foglalkoztatottak és munkanélküliek együttes aránya, az aktivitási ráta egy év alatt 0,7 százalékponttal 72,4 százalékra emelkedett, 11 ezren léptek be a munkaerőpiacra, a korosztály létszámának 44 ezres csökkenése miatt az inaktív népesség 55 ezerrel, 1 millió 750 ezerre csökkent.

Hitelre van szükséged? A Pénzcentrum kalkulátorával könnyen megtalálhatod a legolcsóbb megoldást!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Újabb mélypontra süllyedt a munkanélküliség

A március-májusi  időszak átlagában, 3,4 százalékos volt a munkanélküliségi ráta, ami újabb rekordnak számít az előző háromhónapos időszak 3,5 százalékos arányát követően. A munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer volt, 10 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 15-24 éves munkanélküliek száma 7,2 ezerrel, 35 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,4 százalékponttal, 11,1 százalékra nőtt. A munkanélküliek több mint ötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,5 százalékponttal, 3,0 százalékra, az 55-74 éveseké 0,2 százalékponttal 2,3 százalékosra csökkent.

A munkanélküliség átlagos időtartama 13,9 hónap volt, a munkanélküliek 36,7 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem