Itt a friss jelentés: ekkora a munkanélküliség Magyarországon

2017. szeptember 27. 15:00

A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 444 ezer fő volt idén a június-augusztusi időszakban, 58 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Közben 32 ezer fővel, 195 ezerre csökkent a munkanélküliek száma.

A foglalkoztatottak létszáma 1,3 százalékkal magasabb, 4 millió 444 ezer fő volt 2017. június-augusztusban az egy évvel korábbihoz képest. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 99 ezer fővel nőtt, ugyanakkor a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 40 ezer fővel csökkent, a külföldi telephelyen dolgozóké pedig lényegében nem változott.

A foglalkoztatottak közül 4 millió 398 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé, amely korcsoport foglalkoztatási aránya 1,5 százalékponttal, 68,6 százalékra emelkedett. A 15-64 éves foglalkoztatott férfiak létszáma 2,1 százalékkal, 2 millió 404 ezer főre bővült, foglalkoztatási rátájuk 2,3 százalékponttal, 75,7 százalékra nőtt.

A 15-64 éves foglalkoztatott nők száma lényegében nem változott, 1 millió 993 ezer fő volt, míg foglalkoztatási rátájuk 0,8 százalékponttal, 61,6 százalékra javult.

A fiatal (15-24 éves) foglalkoztatottak létszáma 308 ezer fő volt, foglalkoztatási arányuk 0,8 százalékponttal, 29,6 százalékra nőtt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25-54 éves), valamint az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozó foglalkoztatottak száma egyaránt emelkedett; foglalkoztatási rátáik is javultak, előbbieké 1,3 százalékponttal, 84 százalékra, utóbbiaké 1,8 százalékponttal, 52,3 százalékra nőtt.

A 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 1,6 százalékponttal, 73,7 százalékra nőtt. Az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 81,6, a nőknél 66,1 százalék.

Munkanélküliség

A 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 28 ezer fővel, 94 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 1,2 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent 2017. június-augusztusban az egy évvel korábbihoz képest. A munkanélküli nők száma 4 ezer fővel, 101 ezer főre, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,8 százalékra mérséklődött.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 1,4 százalékponttal, 11,4 százalékra csökkent, ebben az időszakban a munkanélküliek egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, azaz az ún. legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 0,7 százalékponttal, 3,7 százalékra, míg az 55-64 évesek mutatója 0,5 százalékponttal, 3,5 százalékra mérséklődött. A munkanélküliség átlagos időtartama 15,8 hónap volt; a munkanélküliek 39,8 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat augusztus végi adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 5 százalékkal, 269 ezer főre csökkent egy év alatt.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem