Innen lehetne pénz a béremelésekre

Pénzcentrum
2011. augusztus 1. 04:44

Folyamatosan azt hallják az orvosok, a pedagógusok, a rendvédelmisek, hogy nincs pénz a bérek emelésére. Pedig a pénz ott lapul az adórendszerben, mégpedig nem is kevés, 500 milliárd forint - állítja Angyal József okleveles adószakértő. A megoldás: négykulcsos adótábla, amellyel havi bruttó 400 ezer forint jövedelemig senki nem járna rosszul. A megspórolt pénzből jutna keret a közszféra béreinek emelésére, a devizahitelesek valódi megsegítésére, vagy akár az Európai Bíróság által nemrégiben a magyar áfaszabályokkal kapcsolatban hozott elmarasztaló ítéletéből eredő forráskiesés ellensúlyozására.

Egyértelműen az egykulcsos adótábla bevezetésére vezethető vissza, hogy nincs pénz a költségvetésben. Az Országgyűlés téves közgazdasági elemzéseken alapuló döntést hozott, amelynek a levét további 2 évig az alacsonyabb keresetűekkel kívánja megitatni - véli Angyal József okleveles adószakértő, matematikus.

Az egykulcsos jövedelemadó ötletének felmerülésekor a kormányhoz közel álló szakértők becslései sokáig arról szóltak, hogy az új rendszer 308 milliárd forintos bevételkieséssel jár. Angyal József már akkor hangoztatta, hogy téves a becslés, 500 milliárd forintnál több bevétel esik ki. A 2011. évre elfogadott költségvetési törvényben végül már 522 milliárd forinttal kevesebb szja-bevétel szerepel.

Az adószakértő szerint az év végére ennél is nagyobb összeg hiányzik majd a büdzséből, mivel a jogalkotók nem számoltak azzal, hogy a havi bruttó 1 millió forintnál többet keresők adóterhelése csaknem a felére, 40,64 százalékról 21,59 százalékra csökkent. Emiatt további 50 milliárd forint az adókiesés.

Amennyiben jövőre is ragaszkodik a kormány az egykulcsos adórendszerhez, további 500 milliárd forint esik ki a költségvetésből. Ezt a pénzt többkulcsos adótábla bevezetésével meg lehetne spórolni - véli Angyal József.

Négy kulcs, 500 milliárd forint

Az adószakértő négykulcsos adótáblát javasol, amely mellett havi bruttó 400 ezer forintos jövedelemig senki nem járna rosszul. Ráadásul egy tollvonással el lehetne törölni az adórendszert bonyolító szuperbruttósítást, s az adójóváírást is csak minimális összegben, és alacsony jövedelmi határig kellene megtartani.

A javasolt adótáblában évi bruttó 1,5 millió forintig 10, 3 millióig 20, 4,5 millióig 30, 4,5 millió fölött pedig 40 százalékos lenne az adókulcs. Ez az adótábla havi 120 ezer és 380 ezer forint között a nettó bérek növekedését eredményezi. A 78 ezres minimálbérnél az adójóváírás kivezetése miatt havi 4050 forinttal csökkenne a nettó bér. Ezt az összeget kellene kompenzálni.

Angyal József szerint a jelenlegi havi 78 ezer forintos minimálbért 80 ezer forintra kellene emelni. Emellett az adójóváírásnál egyszerűen csak vissza kellene állítani a 2002. évi szabályokat, amikor évi 1,2 millió forint jövedelemig havi 3 ezer forint adójóváírás járt. Ebben az esetben már bruttó 80 ezer forintnál sem járnának rosszul a munkavállalók a javasolt adótáblával.

Táblázatunkban látható, hogy a szakértő által kidolgozott adótábla mellett ugyan a magasabb jövedelmi sávokban lévők nettó jövedelme jelentősen csökkenne,  ellenben a 2010. évi szintnél még mindig magasabb lenne.


Nagyításhoz KATTINTS a képre!

Kérdés, mi van a kormány tarsolyában?

Varga Mihály Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Gazdasági Rádióban nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az adórendszer átalakítása az eredeti terveknek megfelelően halad tovább, egyedül az adójóváírás kivezetésének üteméről lehet vita. Az államtitkár azt támogatná, hogy az adójóváírás már 2012-ben szűnjön meg. Utóbbi kijelentése közel áll Angyal József javaslatához.

Egykulcsos adótábla mellett viszont csak óriási keresetveszteség mellett lehet megszüntetni az adójóváírást - mutat rá az adószakértő. Jelenleg évi 2 millió 750 ezer forintos szuperbruttósított jövedelemig havonta 12 100 forinttal lehet ezen a címen csökkenteni az adót, s csökkenő mértékben évi 3 millió 960 ezer forintos szuperbruttósított jövedelemig lehet érvényesíteni. Az adószakértő szerint ekkora kockázatot nem vállal fel a kormány.

Árulkodó jelek, hogy nincs örökre elvetve a többkulcsos adótábla

Noha a kormányzati kommunikáció sikertörténetnek állítja be az egykulcsos adórendszer bevezetését, az elmúlt időszakban fel lehetett fedezni olyan jeleket, amelyek sejtetni engedik, hogy még nem tették le örökre a voksukat a minden jövedelemre azonos mértékű adó elve mellett.

A leginkább elgondolkodtató jelzés a szolgálati nyugdíjak átalakítására vonatkozó törvényjavaslatban szerepel. Mint azt a Pénzcentrum.hu megírta, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítása szerint a jövő évtől a mindenkori legmagasabb adókulccsal adózna a szolgálati nyugdíjasok járandósága. 

KATTINTS! Adóprésben a szolgálati nyugdíjasok - itt a törvénytervezet

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének (HTFSZ) elnöke ezt úgy értelmezi, hogy a kormány belátta, a progresszív (többkulcsos) adótáblának van létjogosultsága. Ha kitartana amellett, hogy - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter javaslata szerint - kétharmados törvényben kellene rögzíteni az egykulcsos adórendszert, akkor értelmetlen lenne mindenkori legmagasabb adókulcsról beszélni - érvelt lapunknak a szakszervezeti vezető.

Matolcsy június elején az Fn.hu-nak azt nyilatkozta: "az a szándékunk, hogy az arányos, 16 százalékos, egykulcsos adórendszer alapelveit, az arányosságot és az adórendszeren kívüli, gyerekvállalást segítő jelleget rögzítsük kétharmados törvényben". A 16 százalékos kulcs maximális adómértékként kerülne be a törvénybe, vagyis lejjebb lehetne vinni a terhet, feljebb azonban nem - magyarázta álláspontját a miniszter.

Varga Mihály ezt követően a Népszabadságnak adott interjújában a 16 százalékos szja-kulcsra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: "ősszel alapelveket kell rögzíteni, az adózást illetően is. Olyanokat, melyek a most kialakított adórendszer fontos, és hasznos elemeit viszi tovább. Másodlagosnak tartom a számot, és a kulcsot. Az alapelvet tartom fontosnak. Azt, hogy az arányos adórendszer elve legyen rögzítve sarkalatos törvényben".

Arra a kérdésre, hogy a 16 százalékos egykulcsos szja bevezetése nem volt-e stratégiai hiba azt válaszolta: "Semmi sem tökéletes, amit ember alkot. De az adott körülmények között ez tűnik olyan megoldásnak, amely képes lesz segíteni a demográfiai fordulat elérésében, a munkahelyteremtésben, és forrást teremteni a gazdasági növekedéshez".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mit mutat a statisztika?

Az első félévi statisztikai adatok egyelőre nem igazolják az egykulcsos adó bevezetéséhez fűzött várakozásokat. Az év második negyedévében, vagyis az április-június közötti időszakban mindössze 30 ezerrel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban, a bejelentett munkanélküliek száma pedig csak 13 ezerrel, 461 ezer főre csökkent. A legnagyobb gond az, hogy a munkanélküliség átlagos időtartama 18,7 hónap, ami 0,7 hónappal hosszabb az előző év azonos időszakában mértnél.

Az adótábla és a gyermekvállalási kedv egymáshoz való viszonyát a kilenc hónapos várandósági idő miatt ugyan nehéz megítélni, az mindenesetre tény, hogy a kormányzó pártok választási ígéretei nem voltak elég vonzóak a családalapításhoz . Az év első öt hónapjában csaknem 10 százalékkal kevesebb gyermek született, mint az előző év azonos időszakában.

KATTINTS! Hogyan lesz nyugdíjunk, ha ez így megy tovább?

Bérbefagyasztás 2014-ig?

A kormány egyelőre azt tervezi, hogy jövőre is befagyasztja a közszférában dolgozók illetményeit. A 2012. évi költségvetés tervezéséhez készített tájékoztatóból az derül ki, hogy változatlan mértékű illetményalappal és közalkalmazotti illetménytáblával kell számolni a jövő évi költségvetés tervezésekor az egyes tárcáknak. Intézményfejlesztés címén sem lehet növelni a személyi juttatásokra szánt előirányzatot. Így egyelőre csak remény marad egyebek között a hivatásosoknak, az egészségügyi dolgozóknak, illetve a tanároknak ígért illetményemelés.

KATTINTS! Bukják a béremelést jövőre a közszolgák

A Pénzcentrum.hu birtokába jutott rendészeti életpályamodell szerint átlagosan 30 százalékkal emelkedne 2014-re a rendőrök, valamint az egyéb fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak illetménye. Azóta kiderült, hogy ez nem fokozatos emelést jelent, hanem egyelőre csak egy ígéret.

KATTINTS! Így nő a rendőrök fizetése: itt a titkos életpályamodell

KATTINTS! Rendőrfizetések: kormányzati lózung a 30 százalékos béremelés

A szakszervezetek szerint viszont már a jövő év elejétől legalább 30 százalékos azonnali béremelést kellene kapnia minden rendvédelmi dolgozónak. Ez kellene ahhoz, hogy meg lehessen állítani az elvándorlást ezekről a pályákról. 

KATTINTS! Nincs alku a szolgálati nyugdíjban és a rendvédelmi bérekben

A rezidensek még tovább mennek: az orvosok jelenlegi bérének megduplázását követelik a kormánytól. Több mint ezren helyezték már ügyvédi letétbe a felmondásukat arra az esetre, ha december végéig nem kapnak konkrét ígéretet a bérek rendezésére.

A pedagógusok is hiába várják egyelőre a béremelést. Hoffman Rózsa oktatásért felelős államtitkár februárban felvillantotta a tanárok számára a reménysugarat, hogy már jövőre, vagy 2013-tól, de ebben a kormányzati ciklusban mindenképpen megemelkedik, várhatóan kétszázezer forintra, az egyetemet végzett pályakezdő pedagógusok alapfizetése.

A konkrét dátumra azért nem mert ígéretet tenni a szakpolitikus, mert még nem világos, hogy a gazdasági helyzet mikortól teszi lehetővé a startot. Mostanra kiderült: a jelenlegi elképzelések szerint jövőre az oktatásban sem lesz bérfejlesztés.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm