9 °C Budapest

Ilyen sincs a legtöbb hazai gimnáziumban: így működik a békési-modell

2019. június 4. 09:15

Gyerekkortól kezdve mindenkinek szól a kérdés: mi leszel, ha nagy leszel? Bár a mondattal kezdetben még csak puhatolózva mérik föl a fiatalok érdeklődési körét, a középiskolai évekre mindez már súlyos teherként zuhan a diákok nyakába, akik olykor tanácstalanul vakarják a fejüket: mégis merre tovább? A döntésben sokat segítenek az évek óta méltán népszerű pályaválasztási kiállításokat, amihez hasonló kezdeményezéssel rukkolt elő idén a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium is - írja a HelloVidék.

A vidéki gazdasági- és életmód magazin cikke szerint a négy évfolyamos középiskola falai közt hagyományos gimnáziumi oktatás folyik, de mivel a végzettek közül nagy arányban szerepelnek az orvosi, jogász, mérnöki mellett közgazdász, pénzügyi és számviteli pályát választó diákok is, adva volt a lehetőség, hogy még jobban kiszolgálják az oda járó nebulók igényeit.

Ahhoz, hogy a gyerekek egy picit még jobban megismerjék a XXI. század világát, hogy még versenyképesebb műveltséggel rendelkezzenek, elengedhetetlen, hogy a gimnáziumi tantárgyi struktúra mellett egy picit az iskolából kitekintve mélyebben lássanak bele hús-vér emberek példáján keresztül a gazdaság világába. Középiskolaként az egyik legfontosabb feladatunk felkelteni a gyerekek kíváncsiságát, emelni a motivációjukat, és ezáltal a feladat-felismerésüket is segíthetjük

- hangsúlyozta az Andrássy Business School néven futó kezdeményezés kapcsán az intézmény igazgatója, Szabó László.

A diákok a hat hétig tartó előadássorozat keretében konkrét betekintést nyerhettek egyes cégek életébe, a gazdasági szerepkörökkel járó feladatkörökbe, és hogy milyen pályamodellre számíthatnak, ha egy konkrét hivatást választanak a jövőben. A gimnázium tanulói számára békéscsabai és Békés megyei vállalkozások képviselői beszéltek hitelesen a termelési, szolgáltatási, pénzügyi, HR és nemzetközi kereskedelem szektorának mindennapjairól, így többek között megtudhatták, milyen egy gyártó cég élete, milyen helytállni a banki szférában, pontosan mivel is foglalkoznak a HR- és munkaerőforrás-menedzserek, de olyan gyakorlati tippekkel is gazdagodtak, mire kell figyelniük egy tárgyaláskor, és hogyan kell kommunikálniuk.

További részletek a HelloVidék cikkében

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm