9 °C Budapest

Ilyen még nem volt: döbbenetesen sokan dolgoznak Magyarországon

2019. augusztus 28. 12:02

A 2019. május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 518 ezer fő volt, 34 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,1 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és körükben a javulás is jelentősebb volt.

A KSH legfrissebb foglalkoztatási adati szerint 2019. május-júliusban az egy évvel korábbihoz képest a foglalkoztatottak létszáma 0,8 százalékkal magasabb, 4 millió 518 ezer fő volt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 73 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké 10 ezer fővel nőtt, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallók száma pedig 49 ezer fővel csökkent.

Eközben a foglalkoztatottak közül 4 millió 440 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé, amely korcsoportban a foglalkoztatási arány 0,7 százalékponttal, 70,1 százalékra emelkedett. A 15-64 éves férfiak körében a foglalkoztatottak létszáma 19 ezer fővel, 2 millió 433 ezer főre, míg a foglalkoztatási rátájuk 0,9 százalékponttal, 77,2 százalékra nőtt. A 15-64 éves nők körében a foglalkoztatottak száma 2 millió 7 ezer főre, foglalkoztatási rátájuk pedig 63,1 százalékra változott.

A fiatal (15-24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak száma 9 ezer fővel, 286 ezerre csökkent, a foglalkoztatási ráta 28,3 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25-54 éves) népességben a foglalkoztatottak száma 14 ezerrel, 3 millió 454 ezer főre nőtt, foglalkoztatási rátájuk 84,6 százalék volt. Az idősebb (55-64 éves) korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 700 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta 2,8 százalékponttal, 56,6 százalékra emelkedett.

A 20-64 éves korcsoport esetében - amely az Európa 2020 stratégiában meghatározott foglalkoztatási célok alakulásának megfigyelési köre - a foglalkoztatási ráta 0,7 százalékponttal, 75,3 százalékra emelkedett. Az Európai Unió 2020-ra 75%-os célértéket tűzött ki, Magyarországon jelenleg a korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,9, a nőknél 67,8 százalék.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm