15 °C Budapest

Így spórolhatsz tízezreket az iskolakezdésen

2015. július 28. 17:30

Számos kedvezményt kapnak az elsősök szülei, például ingyen kapják a gyerekek a tankönyveket, kaphatnak iskolakezdési támogatást, és a nagycsaládosok gyermekeinek ingyen étkezést is biztosítanak. Ennek ellenére továbbra sem olcsó mulatság az iskolakezdés, legalább 30-40 ezer forintba kerül gyerekenként, mire a legszükségesebbeket megveszi a család.

A beiratkozással egyidőben megkapták a szülők a méretes eszközlistát is azokról a tárgyakról, amikre feltétlenül szüksége van a leendő elsősöknek. Iskolánként eltérő lehet a lista, azonban az alapfelszerelés mindenhol ugyanaz:

  • szükség van iskolatáskára,
  • tolltartóra,
  • tornazsákra,
  • tornafelszerelésre,
  • füzetekre,
  • ceruzákra,
  • színesekre,
  • fillctollakra,
  • festékre,
  • ollóra,
  • ragasztóra,
  • gyurmára,
  • színes papírra,
  • rajzlapra.

Az elsősöknek kell emellett játék óra, tükör, logikai készlet, számoló pálcika, színes korongok, betű- és számkészlet is, hiszen ők még csak most fognak a betűkkel és számokkal megismerkedni. A későbbi években szerencsére több eszköz is továbbvihető, így nem kell minden évben mindenből újat vásárolni. Természetesen az iskolai felszerelésben is vannak különböző márkák, így az árak jelentősen eltérnek.

A legdrágább tétel az iskolatáska, és mivel ezt mindennap hozza-viszi a gyerek, érdemes jó minőségűt venni, amit több éven át is használhat. Az árak körülbelül 7-8 ezer forintnál kezdődnek, de 36 ezer forintért is van márkás darab.

Léteznek úgynevezett szettek is, ahol a táska, tolltartó, tornazsák mintája megegyezik, ezek 20-40 ezer forint közötti áron kaphatók az idén.


A füzetek darabja körülbelül 45 forinttól 300 forintig terjednek, ezekből ráadásul érdemes többet is venni, mert betelhet év közben. A színesek, filctollak, festékek között is találunk párszáz forintosat, de 3 ezer forintba kerülőt is. Egy megkérdezett leendő elsős édesanyja elmondta: mindenből megpróbálta a lehető legolcsóbb, de még jó minőségű darabot megvenni, így 15 ezer forintba került az indulócsomag iskolatáska, tolltartó, tornazsák és tornafelszerelés nélkül. Számításai szerint mire mindent megvesz, 40 ezer forintot fog költeni.

Hogyan spórolhatunk az iskolakezdésen?

Nyár közepén elkezdődnek az iskolakezdési akciók a nagyobb boltokban, bevásárlóközpontokban. Érdemes időben elkezdeni körülnézni, összehasonlítani az árakat. Indulás előtt nézzünk körül az interneten is, vagy kérdezzük meg iskolás korú gyermeket nevelő ismerősünket arról, hol lehet a közelünkben jó minőségű, de kedvező árú iskolaszereket vásárolni. Mivel a füzetek az alsó évfolyamokon évente változnak, érdemes ismerősöktől megkérdezni, nem maradt-e nekik üres füzetük, illetve a logikai készletek, számoló pálcák, korongok is megörökölhetők

- javasolta Horváth Magyary Nóra, a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő zsűritagja.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Idén számos kedvezményt is kaphatnak az iskoláskorú gyermekeket nevelő szülők, ezeknek a lehetőségeknek szintén nézzünk utána időben. Az első-második-harmadik osztályosok például ingyen kapják a tankönyveket, ami a felsőbb évfolyamok számára még 10-12 ezer forint plusz kiadást jelent. Szeptembertől ingyen étkezhetnek az iskolában például a nagycsaládosok alsós gyerekei, de a felsősök is féláron kapják az ellátást. Egyébként átlagosan havi 7 500 forint az étkezés a menzán.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem