12 °C Budapest

Így képzelik el jövőjüket a fiatal lányok és fiúk

2016. február 23. 17:15

Nagy különbségek vannak a hazai középiskolás fiúk és lányok gazdasági-pénzügyi ismereteibe. Míg a fiúk 42 százaléka, addig a lányoknak csak közel a negyede rendelkezik megalapozottabbnak tekinthető tudással a témakörben. Pénzügyi döntéseik meghozatalánál a lányok szívesebben kérnek tanácsot családjuktól, mint a fiúk, akiknek viszont a barátok véleménye fontosabb - derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. és a GfK közös felméréséből.

A fiúk tájékozottabbak a pénzügyek terén

A több mint 1000 diák megkérdezésével végzett kutatásból kiderül: jelentős különbségek vannak a fiúk és lányok pénzügyi ismereteit illetően. A tanulók pénzügyi kompetenciáit mérő tesztkérdésekben a fiúk eredményesebbnek bizonyultak: 42 százalékuk került a magas pénzügyi tájékozottságú csoportba, míg ez az arány a lányok esetében mindössze 23 százalék volt. Ez összefüggésben állhat azzal is, hogy a kutatás szerint a fiúk nagyobb arányban követik figyelemmel a gazdasági, közéleti híreket, mint a lányok. Lényeges különbség volt abban is, kitől kérnek tanácsot pénzügyi döntéseikben: a fiúkhoz képest a lányok 10 százalékkal magasabb arányban kérik ki családtagjaik véleményét, míg a fiúk nagyobb arányban hallgatnak barátaikra ezekben az ügyekben, mint a lányok.

A fiúk kétszer nagyobb összegből gazdálkodnak havonta

A kutatásban részt vevő diákok jelentős része, 84 százaléka rendelkezik szabadon elkölthető havi pénzösszeggel, átlagosan 18.000 forinttal. A rendelkezésükre álló összeg a szülők által adott zsebpénzből, illetve a diákok saját keresetéből tevődik össze, mely a fiúk esetében összesen 24 000 forint, a lányoknál ennek pontosan a fele, 12 000 forint havonta.

A diákok fontosnak tartják, hogy rendelkezzenek önálló keresettel, így az elmúlt időszakban nőtt a munkavállalási kedv a körükben: a fiúk 56 százaka, a lányok 42 százaléka dolgozik középiskolai tanulmányai mellett.

A külföldi továbbtanulás a lányok körében népszerűbb

Bár a továbbtanulást tervező diákok körében az elmúlt évekhez hasonlóan a pénzügyi és gazdasági képzések számítanak a legnépszerűbbnek, többen érdeklődnek az orvosi, műszaki, informatikai és művészeti területek iránt is. A lányok nagyobb arányban választanák az orvosi, egészségtudományi, illetve a művészeti szakokat, míg a fiúk az informatikai és a műszaki területek iránt érdeklődnek nagyobb számban. A fiúk a nemcsak tanulmányaik során foglalkoznának informatikával, a jövőben szívesen is dolgoznának az IT szektor legnagyobb vállalatainál. A felmérésben megkérdezték a tanulókat a jövőjükkel, illetve a továbbtanulással kapcsolatban is. Kiderült a kutatásból, hogy a lányok 41 százaléka a szeretne külföldön tovább tanulni, még a fiúknak csak az egyharmada.Az is kiderült, hogy a lányok nagyobb arányban költöznének Magyarországon belül is egy jobb munkahely reményében.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nagyobb a vállalkozói kedv a fiúk körében

A 16-18 évesek jövőbeni munkájukkal kapcsolatos elvárásaik és terveik is sokban különböznek a két nem esetében. A lányok sokkal inkább választanák a nonprofit szférát, mint fiú társaik: 32 százalékuk szívesen dolgozna ilyen területen működő szervezetnél. A megkérdezett lányok 19 százaléka és a fiúk 12 százaléka számára volt fontos, hogy olyan munkát végezzenek, mely kreativitást igényel. Emellett a lányok több mint egynegyede számára az is elengedhetetlen feltétel egy munkahely esetén, hogy szép, kulturált környezetben helyezkedjen el, míg ez a szempont csupán a fiúk 18 százalékánál volt mérvadó.

Az alkalmazotti lét mellett egyre nagyobb arányban érdeklődnek a középiskolások a saját cég indítása iránt. A fiúk 56 százaléka számára vonzó alternatíva mindez, míg a lányok vállalkozási kedve alacsonyabb: 48 százalékuk gondolkodik csak saját cég alapításában iskolai évei után. Ennek egyik oka lehet, hogy egy vállalkozás nagyobb kockázattal jár, és míg a fiúk 22 százaléka vallotta magáról, hogy szeret kockáztatni, addig a lányok csupán 11 százaléka válaszolt így.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem