19 °C Budapest

Így kaphatsz vissza több adót, mint amennyit fizetned kellene

Pénzcentrum
2011. október 10. 14:36

Beletörik a jogalkotók bicskája a kormány által szorgalmazott családi adókedvezménybe. Az idei személyi jövedelemadó törvény is hibás emiatt, és az alacsony jövedelműeknek a jövő évre beígért bérkompenzáció számításakor is sok galibát okozhat még.

Hibás az idei személyi jövedelemadó törvény - állítja Angyal József okleveles adószakértő. A jogszabály ugyanis jelenlegi formájában azt is megengedi, hogy a magánszemélyek több adót igényeljenek vissza, mint amennyit be kellene fizetniük.

Az év közben levont adóelőleg számítására vonatkozó rendelkezések között szerepel, hogy az adójóváírást a számított adó összegéig lehet érvényesíteni. Az adójóváírás igénybe vételére vonatkozó általános szabályok között viszont nem szerepel ugyanez a kitétel.

Mikor okozhat ez problémát?

Vegyünk egy magánszemélyt, aki havi bruttó 100 ezer forintot keres! Az 1,27-szeres szuperbruttósítással neki az adóalapja 127 ezer forint. Két gyermeke van, akik után kétszer 62 500 forinttal, azaz összesen 125 ezer forinttal csökkentheti az adóalapját. Marad 2 ezer forint, amely után a 16 százalékos szja-kulccsal számolva 320 forint a számított adó.

A 320 forintot lehet tovább csökkenteni az adójóváírással, amely általános szabály szerint a szuperbruttósított jövedelem 16 százaléka, legfeljebb jogosultsági hónaponként 12 100 forint.

A jogalkotó szándéka vélhetően az volt, hogy csak az adó mértékéig lehessen az adójóváírást érvényesíteni, a törvény viszont ezt a korlátot nem tartalmazza. Csak arról szól, hogy a "számított adót adójóváírás csökkenti...", de nem mondja ki, hogy csak az adó mértékéig lehet igénybe venni - hívja fel a figyelmet Angyal József.

A hibás rendelkezés miatt az előző példában említett magánszemély a jövő májusban benyújtandó szja-bevallásában havonta 11 780 forint negatív adót igényelhetne vissza az adóbevallásában.

Mindez vélhetően azért kerülte el a jogalkotók figyelmét, mert tavaly még nem fordulhatott elő, hogy az adójóváírás összege meghaladja a számított adót. Idén viszont új elemként megjelent az adórendszerben az adó alapját csökkentő családi kedvezmény, amelynek hatásával nem számoltak.

Jövőre a családi kedvezmény kiesését is kompenzálni kellene

A 2012. évi adótörvények tervezésekor újabb fejtörést jelenthet a jogalkotók számára a családi kedvezmény, amely jelenleg az adó alapját csökkenti. Egy- és két gyermekeseknél gyermekenként havonta 62 500, három- vagy több gyermekeseknél pedig gyermekenként 206 250 forinttal lehet csökkenteni a szuperbruttósított adóalapot. Ez idén a 16 százalékos szja-kulccsal számolva valójában havonta 10, illetve 33 ezer forint adókedvezményt jelent.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábban bejelentette, hogy jövőre megszűnik a szuperbruttósítás, legalábbis havi bruttó 202 ezer forintos jövedelemig biztosan. Ebben az esetben a családi adóalap-kedvezményből is ki kellene vezetni az 1,27-szeres szorzót. Ekkor viszont egy, illetve két gyermek esetén gyermekenként havi 49 213, három, illetve több gyermek esetén pedig 162 402 forinttal lehetne csökkenteni az adóalapot. Ez a 16 százalékos szja-kulcs mellett 2012-ben mindössze 7 874, illetve 25 984 forint adókedvezményt jelentene.

Ha a kormány tartani kívánja magát Matolcsy György azon kijelentéséhez, hogy a jövő évi adótörvények mellett senki nem járhat rosszabbul, akkor a szuperbruttósítás miatt kieső családi kedvezményt is meg kellene téríteni a gyermekeseknek - véli az adószakértő. 

Hogyan nyerhetnének a gyermekesek a legtöbbet a bérkiegészítéssel?

Az idei évben a költségvetési szférában írt elő a kormány kötelező bérkompenzációt, amit a jövő évben a versenyszférában dolgozókra is kiterjesztenének. Az idei rendszer fő tanulsága, hogy hátrányosan különbözteti meg a gyermekeseket. A bérkiegészítésnél ugyanis figyelembe vették azt is, hogy az adott dolgozó jogosult-e családi kedvezményre. Ha igen, akkor csak az annak levonása után maradó bérkiesést kompenzálták. Így az ugyanabban a munkakörben, ugyanabban a beosztásban dolgozók bruttó fizetése között óriási különbség lehet az alapján, hogy hány gyermeket nevelnek.

A magánszemély azonban nem köteles az év közbeni adóelőleg levonásakor érvényesíteni a családi adókedvezményt. A munkáltató csak a dolgozó nyilatkozata alapján veheti figyelembe a nettó bér kiszámításakor a gyermekek utáni kedvezményt. Az alacsony keresetűeknek beígért jövő évi kompenzációval jobban járhatnának a családosok akkor, ha év közben nem kérnék a kedvezmény levonását az adóelőlegükből, így esetükben is nagyobb nettó bérkiesést kellene kompenzálni. A gyermekek utáni kedvezményt pedig a következő évi adóbevallásukban érvényesítenék.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem