2021. január 19. kedd Sára, Márió
HR Centrum

Idén 10 százalékkal emelkedtek az átlagbérek, de jövőre tuti befékez a piac


Közel 396 ezer forint volt a bruttó átlagkereset az év első hét hónapjában, a kedvezmények nélkül számolt átlagos nettó fizetés pedig 263 ezer forintot tett ki, mindkettő 10 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben. A jelentősnek mondható emelkedés elsősorban a minimálbér és a garantált bérminimum januári emelésének köszönhető. Emellett felfelé húzta az idei átlagbéreket az egészségügyi dolgozóknak júniusban kifizetett jutalom is.

A szakember szerint elsősorban a járványhatás, a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet miatt a jövőre visszafogottabb béremelkedésre van kilátás. Több vállalat a kereslet visszaesése, a forgalom csökkenése, valamint a bizonytalan kilátások miatt óvatosabban kezeli az esetleges béremeléseket. Emellett a járványhatás miatt sok szektorban megszűnt a korábbi években látott, elsősorban a munkaerőhiány miatt kialakult béremelési kényszer.

A szakember szerint a forint árfolyama is befolyással van a bérek alakulására. "Egy exportőrnél a forint idei gyengülése miatt nagyobb a mozgástér a bérek emelésére. Ezzel szemben az importőröket viszont negatívan érintette a forint gyengülése, ezért a béremelésre korlátozottabb lehetőségük van" - fogalmazott a K&H vezető elemzője. Németh Dávid azt is elmondta: "Bár egyelőre még nem lehet tudni konkrétumokat a minimálbér jövő évi emeléséről, nagy valószínűséggel az eddiginél mérsékeltebb növekedés lesz, ez pedig szintén visszafogottabb fizetésemelkedést vetít előre".

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2021. 01. 19. 07:50
Mi lenne, ha megnéznénk a szociopata viselkedést az önzetlen-önző skála szempontjából?

Mindennapi notion-jaink, beszélgetéseink/reagálásaink egyértelműen besorolják az önzést a rossz...

perfekt
2021. 01. 18. 07:52
Ilyen lesz a mérlegképes képzés! - II. rész

04115002 számú Vállalkozási mérlegképes könyvelő megnevezésű szakképesítés megszerzésére...

hrdoktor
2021. 01. 18. 04:16
Fejfájástípusok

Sajog, szorít, görcsöl vagy lüktet a homlok mögött, a halántékon vagy a tarkótájon? Az emberek...

legacykft
2021. 01. 15. 16:37
A csapat érzelmi intelligenciája – a jó csapatműködés egyik sikertényezője

Meglepő, hogy a csapatnak is van érzelmi intelligenciája, ugye? Pedig bizony van. De hogy pontosan...

coachco
2021. 01. 14. 18:09
A legfontosabb dolgok, amiket eddig megtanultam

Ha meg kellene röviden fogalmazni, mi a legfontosabb, amit megtanultam eddigi karrierem során (közgazdászi...

hrbonbon
2020. 12. 24. 00:05
Adventi ajándék egypercesek - 24. nap

2020-12-21 00:05 "„Ahogy a visszajelzéseknek, úgy az érdemek elismerésének is nagy szerepe van...

ajovomunkahelye
2020. 12. 18. 13:56
Globális Covid felmérés és Legjobb Munkahelyek Program a Liferaynél

2016-ban az egyik kereskedelmi tévé híradójában látta meg először a Liferay cég vezetése...

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked