2020. szeptember 30. szerda Jeromos
HR Centrum

Ide vándorolnak leginkább a magyarok: magas végzettség sem kell hozzá


Jelentős népességváltozást okoz Magyarországon a külső és a belső vándorlás. Ez azt jelenti, hogy míg a gazdaságilag fejletlenebb régiókban csökken a lakosságszám, addig az egyre fejlődő vidékeken növekszik - írja keddi számában a Népszava a KSH legfrissebb adataira hivatkozva.

Magyarországon belül a munkaerő Budapestre és környékére, valamint a Nyugat-Dunántúlra vándorol elsősorban, a nyári szezonban pedig a Balatonhoz - magyarázta a lapnak Csepeli György szociológus, szociálpszichológus.

Az országon belül jellemzően azok költöznek el a jobb munkalehetőség reményében, akik nem beszélnek nyelveket, nincs megfelelő iskolai végzettségük

véli a szakember, aki kifejtette azt is, hogy a kibocsátó régiók nem feltétlenül járnak rosszul az elvándorlással,

mert akik elhagyják a településeket, a hátramaradt családtagoknak átutalják keresetük egy részét, és ezáltal javítják az életszínvonalukat.

Ezzel párhuzamosan azonban egy negatív spirál is elindul, hiszen minél többen költöznek el egy adott területről, annál kevesebb lesz a fejlődőképes település. Csepeli szerint a megoldást a kiürülő régiókba irányuló betelepítési programok hozhatnák el.

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Kenterbe vágják a világot a magyar IT-sek: de hol vannak még a nyugati fizetések!
A koronavírus-járvány nyomában bizonyos szakmák poziciók, ha ideiglenesen is, de háttérbe szorultak,


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
perfekt
2020. 09. 30. 06:53
Megérkezett az első őszi adócsomag

A jogszabály pontos szövege még nem ismert, de mindenképp érdemes szót ejteni arról, hogy a 2021....

coachco
2020. 09. 28. 17:34
Sátoraljaújhely és Sárospatak – vesztesek közt cinkos aki léha?

Talán nem árulok el titkot, ha azzal kezdem, imádom a Zemplént! De mondhatnám úgy is, imádom Tokaj-Hegyalját! [...]...

hrdoktor
2020. 09. 28. 04:45
Ezek a gyógyszerek gyengíthetik a fogamzásgátlót

Bár a fogamzásgátló tabletta szedése az egyik legbiztosabb módja a nem kívánt terhesség megelőzésének...

vezetoi-coaching
2020. 09. 26. 09:16
A motiváció vs demotiváció dialektikája... (avagy a húzd meg - ereszd meg művészete...:-)))

Meg is lepett, meg nem is a demotiválásról írt rövid szösszenet iránt támadt érdeklődés...

legacykft
2020. 09. 25. 09:00
Hányszor csináljátok még, ami nem működik?

Nem sikerült? Meg kell próbálni újra! Logikusnak tűnik, mégsem mindegy, hogy hogyan csináljátok:...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó