Hűtlen, mégis magasak az elvárásai a fiatal magyar dolgozónak

2018. július 2. 16:30

Markáns fordulat állt be abban, ahogyan a fiatal munkavállalók megítélik a munkaadóikat. Ezek kívül nem szeretnének sokáig egy helyen dolgozni és egyre többoldalúak az elvárásaik - derül ki egy friss kutatásból.


Míg az előző két hasonló felmérés javuló eredményeket hozott, az idén jelentős mértékben romlott a diplomával rendelkező fiatal munkavállalók véleménye a cégekről - derülki a Deloitte Millennial Survey kutatásából.

A kutatás egyik fontos megállapítása, hogy a milleniumi generációba tartozók 43 százaléka arra számít, hogy

két éven belül munkahelyet vált, 28 százalékuk pedig úgy véli, öt évig marad jelenlegi helyén.

A mostani kutatásban mért 15 százalékpontos különbség a két csoport között annak fényében különösen elgondolkodtató, hogy egy éve még csak 7 százalékpont volt az eltérés, vagyis jóval többen terveznek rövidtávra jelenlegi munkahelyükön. Az új foglalkoztatási formák növekvő népszerűségét mutatja az is, hogy a két éven belül állást változtatók 62 százaléka teljesen reális forgatókönyvnek tartja azt, hogy nem hosszabb távra kötelezi el magát egy cég mellett, hanem részmunkaidőben, vagy éppen szabadúszóként dolgozik majd.

A cégekről alkotott kép

A millenniumi generációba tartozó válaszadók mindössze 48 százaléka vélte úgy, hogy a vállalkozások céljai illeszkednek az ő elvárásaikhoz. Ez az arány egy éve még 65 százalék volt. A cégvezetőkről alkotott kép is alaposan átalakult: míg tavaly a megkérdezettek 62 százaléka azt gondolta, hogy elkötelezettek a társadalom fejlesztésének támogatásában, addig idén már csak 47 százalék volt ezen a véleményen.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Egy vállalkozás sikere

Az Y és Z generáció számára egy vállalkozás sikerét sokkal több tényező határozza meg, mint az üzleti teljesítménye. A fiatal munkavállalók szerint a cégeknek a munkahelyteremtésre, az innovációra, a munkavállalók életének és karrierjének kiteljesítésére, illetve a társadalomra és a környezetre gyakorolt pozitív hatásra is összpontosítaniuk kellene. Ezzel szemben amikor arról kérdezték őket, hogy az a vállalat, ahol dolgoznak, mit tekint prioritásnak, a profittermelést, a hatékonyság növelését, illetve a termékek és szolgáltatások előállítását jelölték meg.

Mindezek fényében hogyan lehet mégis megtartani őket?

A kutatás során a fiatal munkavállalók a toleranciát, a rugalmasságot, a diverzitást és a tiszteletet jelölték meg olyan kulcstényezőkként, amelyek javítják szemükben a munkahelyük megítélését. Tanulságos adat az is, hogy akik még legalább öt évig a jelenlegi állásukban maradnának, közülük 55 százalék jelezte, hogy sokat javult a rugalmasság munkahelyükön a három évvel ezelőtti állapothoz képest.

"Bár magabiztosnak, stabil értékítélettel rendelkezőnek tűnnek, az Y és Z generáció tagjai között meglepően sokan vannak, akik úgy érzik, nem készültek fel a digitális gazdaság kívánalmaira. A megkérdezettek kevesebb, mint 40 százaléka véli úgy, hogy rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek ahhoz szükségesek, hogy sikeresek legyenek az Ipar 4.0 megoldások széleskörű elterjedése után is. Fontos az is, hogy nem csupán technológiai tudásra vágynak, hanem az úgynevezett "soft skillek" elsajátításához is igénylik a segítséget, mint például a kommunikációs készségek, önbizalom növelése. Ennek megfelelően a vállalkozások egy része már odafigyel ezekre a tényezőkre is, az Y generáció 36, míg a Z generáció 42 százaléka jelezte, hogy munkaadóik támogatták őket abban, hogy megértsék az Ipar 4.0-val járó változásokat, és felkészüljenek azokra" - mondta el Csépai Martin, a Deloitte HR tanácsadási üzletágának igazgatója.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm