17 °C Budapest

Holnap itt a hétfő: 10 dolog, amit tegyél meg, ha már most rosszul vagy a melótól

2018. január 21. 13:00

Sokaknak a vasárnap már nem is igazán a hétvége része, mivel az ebéd utáni időszak már gyomorgörccsel telik. Holnap ugyanis itt egy újabb hét, amikor ott kell hagyni a családot, ráadásul azért, hogy egész nap a főnökkel és a kollégákkal legyünk. Ha már erre a sorsa van kárhoztatva a magyarok jelentős része, akkor nézzük, mit lehet tenni, hogy kellemesebbé váljon a sokszor nyomasztó irodai környezet.

A tavaly augusztus-októberi időszakban 4 millió 445 ezren dolgoztak hazánkban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint. Bár természetesen nem mindannyian végeznek közülük irodai munkát, de bizony sokaknak a napi munka egy alulról filcszerű padlószőnyeggel, felülről pedig fehér álmennyezettel és spotlámpákkal határolt levegő nélküli teremben folyik.

Nekik segítünk most, hogy legalább az esélyét teremtsék meg rá, hogy ne utáljanak annyira bejárni. Lássuk!

Próbálj meg mosolyogni

Ez lehet, hogy elsőre bugyután hangzik, de természetes reakció, hogyha ránk mosolyognak, akkor visszamosolygunk. Ennek megfelelően, ha mindenki mosolyog az irodában, akkor jobb kedvetek lesz és úgy pedig gyorsabban eljön a délután öt (egyes helyeken négy vagy hat) óra.

Iratkozz be egy képzésre

Próbáld meg elérni a főnöködnél, hogy beírasson egy képzésre vagy tanfolyamra. Hidd el, sokkal motiváltabb leszel a munkahelyeden, ha úgy érzed, hogy fejlődsz, és így a monotonabb részeit is könnyebben átvészeled majd a napnak.

Nyiss a kollégák felé

Próbálj meg egy kicsit nyitottabb lenni. Ha te érdeklődést mutatsz a munkatársaid felé, őket is jobban fogja érdekelni, hogy mi van veled. Ha egy kicsit nyitottabban állsz a világhoz, lehet, hogy olyan oldaláról ismered meg a kollégáidat, amely oldalukat eddig nem is ismerted.

Tarts szüneteket

Képtelenség egész nap robotolni. Tűzz ki akár óránként, két óránként célokat, és ha megvalósítottad őket, akkor állj fel, igyál egy teát vagy egy kávét, vagy csak menj le az utcára is szívj egy kis friss levegőt.

Takarítsd le az asztalod

Káoszban nehéz motiváltnak maradni, ezért legyen mindig tiszta az asztalod, dobd ki azokat a papírokat, jegyzeteket, amelyekre már nem lesz szükséged.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Állíts be egy inspiráló háttérképet

Sokat jelenthet, ha a számítógéped háttere inspirál, jelent számodra valamit vagy emlékeztet valamire, amit szeretsz. Így napközben is gyorsan energiát gyűjthetsz belőle.

Szerezz be szép tollakat, füzeteket

Akármit is gondolsz, sokat jelenthet, hogy nem az unalmas, vállalati logós füzeteket és tollakat, hanem olyan irodai eszközöket használsz, amiket szívesen veszel kézbe. Nem kell persze a legdrágábbat venni, lényeg, hogy valamiért megfogjon.

Mindig tarts ebédszünetet

Az agyadnak nagyon fontos, hogy kicsit lazíts egy kemény nap közepén is. Törekedj arra, hogy ne múljon el nap ebédszünet nélkül.

Szerezz be egy rendes széket

A hazai cégek általában szeretnek spórolni a székeken, de nagyon fontos, hogy egészséges ülőalkalmatosságon dolgozz egész nap. Próbáld meg kijárni, hogy kapj egy rendes széket. Ez teljesen megváltoztathatja, hogy hogyan érzed magad egész nap.

Vigyél magaddal egy fülhallgatót

Ha nem szeretnéd egész nap a zajokat vagy a kollégáidat hallgatni, akkor vigyél magaddal egy fülhallgatót. Hidd el, jobb lesz a kedvenc zenéidet hallgatva túllenni a munkanapon.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem