Hogy lesz így diploma? Csak minden ötödik egyetemista tanul nyelvet

2017. augusztus 1. 08:30

Az egyetemisták alig több mint ötöde tanult valamilyen nyelvet a felsőoktatási intézmények keretein belül a 2016-2017-es tanévben - írja a Magyar Nemzet az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva.

A 190 ezer nappali tagozatos hallgató közül 44 ezer 400-an tanultak idegen nyelvet - közölte a lap, amely hozzáteszi, hogy ebben a számban nem szerepelnek a nyelvszakos képzésben résztvevő tanulók.

A diákok körében továbbra is az angol a legnépszerűbb; a nyelvet tanuló diákok 54 százaléka, több mint 24 ezer hallgató választotta. A második helyen a német nyelv áll, ezt mintegy 6100-an tanulták.

A 2012/2013-as tanévben még 11 ezren tanultak németül a felsőoktatásban. Latinul mintegy 5400 hallgató tanult, míg magyarul 2800-an. Ezer fő fölötti tanuló választotta a franciát, a spanyolt, illetve az oroszt.

A lap idézi Rozgonyi Zoltánt, a Nyelvtudásért Egyesület elnökét, aki szerint a felsőoktatásban zajló nyelvi képzések többsége az adott szakirány alapján megkövetelt szakképzést jelenti. Hozzátette: csak szűk körben van jelen az általános nyelvi képzés lehetősége, holott a legtöbb diáknak az alapfokú nyelvvizsga szintjéről a középfokra eljuttató képzésre volna szüksége. Az elnök szerint ma a diákok úgy kerülnek be a felsőoktatásba, hogy nincs használható nyelvismeretük részben saját hibájuk, részben a középfokú nyelvoktatás színvonala miatt.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm