13 °C Budapest

Hivatalos: elkészült a Nemzeti Alaptanterv tervezete

MTI
2018. szeptember 1. 17:30

Több mint egyéves szakmai előkészítő munka után elkészült az új Nemzeti Alaptanterv (Nat) szakmai koncepciója, a javaslatról széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetés kezdődik. Ezt követően alakul ki az új Nemzeti Alaptanterv végleges változata, amely a tervek szerint 2019 szeptemberétől lép életbe, felmenő rendszerben az első és az ötödik évfolyamtól - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken este az MTI-vel.

A közleményben a hangsúlyozzák: a tárca célja, hogy a magyar diákok versenyképes, a munkaerőpiacon és az életben is értékes, valamint a nemzeti kultúrát korszerűen átadó tudást szerezzenek az iskolapadban. A tárca emlékeztet, hogy a Nemzeti Alaptanterv időközönkénti felülvizsgálatát a nemzeti köznevelésről szóló törvény írja elő. A minisztérium 2017 őszén dr. Csépe Valéria, a köznevelés tartalmi megújításáért felelős miniszteri biztost és az általa vezetett szakmai munkacsoportot bízta meg az új alaptanterv szakmai koncepciójának kidolgozásával. A munkacsoport szervezésében számos szakmai egyeztetés történt az elmúlt hónapokban.

Az Emmmi augusztus 6-án átvette az Oktatás 2030 nevű munkacsoporttól a Nat szakmai javaslatát. A munka azonban ezzel nem ért véget. A Nat végleges változatának kialakításához a tárca örömmel veszi mindenki építő jellegű javaslatait, ha azok a következő nemzedék testi, szellemi, lelki és érzelmi fejlődését, a köznevelés tartalmi javítását szolgálják - írták.

A társadalmi és szakmai egyeztetés dokumentum a www.oktatas2030.hu honlapon elérhető és véleményezhető 2018. szeptember 30-ig. Az észrevételeket a nat@nat.gov.hu e-mail címre lehet küldeni. A megjegyzések figyelembe vételével további szakértők bevonásával az anyagot kiegészíti a minisztérium, majd a dokumentum a kormány elé kerül, és azt követően kezdődik meg az új Nemzeti Alaptanterv kodifikációja.

Az új Nat intézményi szintű alkalmazására - az eredeti terveknek megfelelően - 2019 szeptemberétől kerül sor, felmenő rendszerben az első és az ötödik évfolyamtól - olvasható az Emmi közleményében.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem