Hivatalos: egyre több idős ember dolgozik Magyarországon

2018. január 30. 18:00

A 2017. október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 447 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Ezen belül a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,8 százalékra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, ráadásul esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt.

A 2017-es évet nézve a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 421 ezer fő volt, amely 70 ezer fővel haladta meg a 2016. évit. A foglalkoztatási ráta a 15-64 évesek körében 68,2 százalék volt, 1,6 százalékponttal magasabb az előző évinél - derül ki a KSH friss elemzéséből.

A tavalyi év október-december közötti időszakban 0,8 százalékkal volt magasabb a foglalkoztatottak létszáma, sőt az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 88 ezer fővel nőtt. A magukat közfoglalkoztatottnak valló száma ugyanakkor 39 ezer, a külföldi telephelyen dolgozóké 13 ezer fővel csökkent.

 Ugyanebben az időszakban az összes foglalkoztatott közül 4 millió 398 ezren tartoztak a 15-64 évesek közé, mely korcsoport foglalkoztatási aránya 1,3 százalékponttal emelkedett. Nemek szerint megvizsgálva a számokat, férfiak körében 1,9 százalékkal bővült a számuk (2 millió 409 ezer), míg a nőt létszáma lényegében stagnált, 1 milli 989 ezer fő volt.

A fiatal (15-24 éves) korcsoportban a foglalkoztatottak létszáma 304 ezer fő, a foglalkoztatási ráta 29,3 százalék volt. Az ún. legjobb munkavállalási korú (25-54 éves), valamint az idősebb (55-64 éves) korosztályba tartozók körében egyaránt emelkedett a foglalkoztatottak száma, előbbieké 1,1 százalékponttal, 84,0 százalékra, utóbbiaké 1,9 százalékponttal, 53 százalékra nőtt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2017. január-december időszakban a foglalkoztatottak létszáma 70 ezer fővel, 4 millió 421 ezerre nőtt. Az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 103 ezer fővel volt magasabb, mint az előző évben, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók száma 27 ezerrel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké pedig - a mintavételi hibahatáron belüli mértékben - 7 ezer fővel csökkent.

{{EMBED:infogram_0be23415-e0e7-4958-878a-f08fc219b15a}}

Ami pedig ugyanezen időszak fő korcsoportjait illeti, mindegyiket a foglalkoztatási ráta növekedése jellemezte. A fiatalok foglalkoztatási aránya 0,8 százalékponttal, 29,0, a legjobb munkavállalási korú 25-54 éveseké 1,4 százalékponttal, 83,7 százalékra emelkedett. A legnagyobb növekedés az idősebb, 55-64 éves munkavállalók esetében történt, körükben 1,8 százalékponttal magasabb, 51,7 százalékos volt a foglalkoztatási mutató értéke.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm