8 °C Budapest

Hivatalos: eddig lehet online nyelvvizsgázni Magyarországon

2020. június 19. 12:04

Eddig 3100 magyar tette le online a nyelvvizsgát, a legnépszerűbb nyelv természetesen az angol volt - közölte a Pénzcentrummal az ITM.

"Eddig mintegy 6900 ember jelentkezett online nyelvvizsgára, és közülük több mint 4200-an már túl is vannak rajta - ráadásul csaknem 3100-an sikerrel. A legnépszerűbb az angol volt eddig, ezt a nyelvet a német, a spanyol, a francia, az olasz és az orosz követte" - írta közösségimédia-oldalán Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára.

Az online vizsgáztatásra engedéllyel rendelkező négy vizsgaközpont közül három májusban, egy pedig június elején kezdte el az online vizsgáztatást. Május elején három vizsgaközpont kis létszámú csoportok közreműködésével, élesben próbálta ki ezt az újfajta vizsgáztatási módot. A negyedik vizsgaközpont június elejéig teszteléseket végzett annak érdekében, hogy a lehető legbiztonságosabb körülmények között bonyolíthassa le online vizsgáit.

Schanda Tamás azt is elismerte, hogy az első, nagyobb létszámú vizsgákon néhány esetben történtek ugyan kisebb-nagyobb technikai fennakadások. Hozzátette: ezeket - a vizsgázókkal folyamatosan kommunikálva - minden esetben megfelelően kezelték a vizsgaközpontok.

A visszajelzések és a helyszíni szemlék tapasztalatai alapján mind a vizsgaközpontok, mind a vizsgázók komoly figyelmet fordítanak arra, hogy ne merülhessenek fel kételyek a vizsga tisztaságát illetően. Ha a legkisebb gyanúja is felmerül annak, hogy a vizsgázó nem megengedett eszközhöz folyamodik, akkor a központok munkatársai beavatkoznak, amennyiben indokolt, akkor a vizsgát fel is függesztik

- szögezte leaz államtitkár.

Hozzátette: az online vizsgáztatásra vonatkozó, veszélyhelyzet idejére szóló akkreditáció 2020. augusztus 31-én jár le, azaz érintett központok eddig folytathatják az online vizsgáztatási tevékenységüket.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
hrdoktor  |  2024.04.09 12:06
„A nem az új igen” – olvashatjuk cikkek tucatjaiban. Nézzük, miért több ez, mint egy divatos életmód...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm