11 °C Budapest

Hiába volt tavaly emelés: ennyiért gályáznak a mentősök és pedagógusok

2019. október 3. 09:28

2017-ben 238 ezer forint volt a mentők havi átlagkeresete, 2018-ban már 316 ezer forint - ez a 33 százalékos emelés a legnagyobbnak számít a nagy ellátórendszerekhez tartozó alkalmazottak között. A legkevesebbet a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti területen dolgozók keresik: bruttó 232 ezer forintot. Viszont a betöltetlen álláshelyek aránya 0,8 százalékos, a három hónapnál régebben üres munkakörök aránya pedig 0,1 százalékos volt.

A gyógyító-megelőző ellátásban a legnagyobb a munkaerőhiány, a betöltetlen álláshelyek arány 5,4 százalék, de a tartósan betöltetleneké is 2,2 százalék - írja a 24.hu. Hiába nőttek az egészségügy bérei 17,1 százalékkal 2017-hez képest, az üres állások miatt további béremelésre lenne szükség.

A köznevelésben foglalkoztatott tanárok bére tavaly 9,4 százalékkal emelkedett, a betöltetlen és tartósan betöltetlen álláshelyek aránya 1,3, illetve 0,4 százalék volt. Ezek alapján a szektorban dolgozók bére nem alacsony, de a diplomás munkavállalók átlagától jelentősen elmarad. A felsőoktatásban is alacsony a betöltetlen álláshelyek és tartósan üres munkakörök aránya (előbbi 0,6 százalék, utóbbi 0,3 százalék), és az átlagkereset is magas a közszférához képest: 359 ezer forint.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem