2020. augusztus 6. csütörtök Berta, Bettina
HR Centrum

Hiába lenne rá baromi nagy szükség, egyre kevesebben választják ezt a szakmát


Több tízezer magyar diák sorsa dőlt el a múlt héten, amikor nyilvánosságra hozták az idei felvételi ponthatárait, és kiderült, ki melyik szakra nyert felvételt, hol kezdheti meg a tanulmányait szeptembertől. A 10 legnépszerűbb szak közül csak a 10. helyen álló kommunikáció és médiatudománnyal áll kapcsolatban a kultúrával, és általánosságban is elmondható, hogy Magyarországon a kulturális, művészeti képzési szakokon tanulók kisebbségben vannak a más területeken tanulmányokat folytató hallgatók számához képest. Az Eurostat adatai szerint a művészettel, kultúrával kapcsolatos szakokon mindössze a diákok 11,2 százaléka tanul - ez európai országai között az 5. legrosszabb arány. Romániában csak 0,2 százalékponttal kevesebben tanulnak ilyen területen, az EU-s átlag pedig 14,7 százalék.

2020. július 23-án este tették közzé a felvételi ponthatárokat a szeptemberben induló egyetemi képzésekre. Idén főiskolai képzésekre 91 460-an jelentkeztek, ebből 57 799-en alapképzésre. A három legnépszerűbb képzés idén a gazdálkodási és menedzsment, a kereskedelem és marketing és a pszichológia szak lett. A műveszéthez, kultúrához, humántudományokhoz kapcsolódó képzések közül csak a kommunikáció- és médiatudomány került be 10-dikként a legnépszerűbb szakok közé.

Az Eurostat friss adatai szerint 2018-ban több mint 2,5 millió hallgató vett részt valamilyen kultúrához köthető képzésben az EU országaiban, így elmondható, hogy a felsőoktatásban tanulók 14,7 százaléka választott ilyen területet. Azonban az arány országonként jelentősen eltérhet, hiszen amíg Olaszországban az egyetemi, főiskolai rendszerben tanulók 18,8 százaléka valamely kulturális, művészeti szakon tanul, addig Lettországban ez az arány épp a fele: 9,4 százalék.

Magyarország ebben a sereghajtók közé tartozik, a magunk 11,2 százalékával mindössze Románia (11,0%), Ciprus (9,9%), Bulgária (9,6%) és Lettország (9,4%) van mögöttünk ebben a statisztikában. A szomszédos országok nagyrészt előttünk végeztek: Szlovákiában és Horvátországban 11,8 százalék, Szlovéniában 12,3 százalék, Szerbiában 13,3 százalék, míg Ausztriában 14,4 százalék a kulturális, művészeti szakokon tanulók aránya.

A legnagyobb arányban az olaszoknak választanak ilyen pályát a hallgatók (18,8%), de az Egyesült Királyság (18,2%), Észtország (16,3%), Németország (16,1%) is az élbolyban van, ami az ilyen területeken tanulók arányát illeti. A görögök, svédek, franciák és írek is az EU-átlag felett folytatnak kuturális tanulmányokat.

Most óriási szükség van a kulturára

A járvány alatt bebizonyosodott, hogy mennyire nagy szükség van a művészettel, kultúrával és ennek közvetítésével foglalkozók munkájára. Márciusban Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára úgy fogalmazott közleményükben: a kultúra felelőssége, hogy a szellemi életet táplálja, a kiegyensúlyozott léthez szükséges lelki muníciót, viselkedésmintát átadja az embereknek.

A kultúrának ebben a kiélezett helyzetben kulcsszerepe van a szükségszerű társas együttlét megélésében, a válságkezelés megoldásában, a pánikhangulattal szemben egy társadalmi összefogás, segítő emberi hangulat kialakításában. Ennek legfőbb letéteményesei a kulturális szakembereink, művészeink

- írták akkor. A magyar kulturális élet szereplői pedig meg is tettek mindent a járvány alatt, összefogásukkal segítették megőrizni a lelki nyugalmat, mentális esgészséget. Nem is beszélve arról, hogy hány szerző, alkotó, intézmény tette közkinccsé a kulturális javakat az online térben, hogy támogassák azokat, akik bár szeretnének, a korlátozások miatt nem férhetnek hozzá azokhoz.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
coachco
2020. 08. 06. 11:55
Mintha tojásokon lépkednénk

Kedvesek! Ti is érzitek azt a bizonytalanságot, ami körülvesz minket? Azon tűnődöm, mi lehetne...

perfekt
2020. 08. 03. 08:29
A saját tőke emelése

A saját tőke emelésére jellemzően két ok miatt kerül sor. Vagy kötelező a tőkeemelés,...

hrdoktor
2020. 08. 03. 05:01
Queen-hatás az irodában: ha sok erős egyéniség van összezárva

Egy átlagos munkahelyen is előfordul, hogy a Queen együtteshez hasonlóan több tehetséges, kreatív...

happyhunter
2020. 08. 02. 19:54
Kutyás kalandok az irodában

Kutyabarát munkahely vagyunk, a Jobsgarden már régóta nyitott arra, hogy az itt dolgozók magukkal...

legacykft
2020. 07. 31. 09:00
A delegálás 5 szintje

Egy tanulságos történet arról, hogy hogyan adhatunk bizalmat vagy áshatjuk alá a motivációt egy...

jobangel
2020. 07. 27. 12:56
Jobangel máshol...

Kedves Olvasóim! Egyelőre(?) itt, mostantól nem frissül tovább a Jobangel blog. Írásaim a jövőben...

vezetoi-coaching
2020. 07. 21. 13:19
“10-et letagadhatnál!”, “50 az új 30”, “70 az új 50”...

Nézzünk egy kicsit ezek mögé... “a letagadhatnál X évet”, ezt én magam is hallottam néha...

NÉPSZERŰ
FRISS


Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.