9 °C Budapest

Hiába emelik a béreket: lassan nincs, aki kiszolgáljon a boltban

2017. május 22. 19:33

Ötödével emelték a boltosok a bért egy év alatt, de nem nőtt a létszám, sőt, az élelmiszerboltokban csökkent is. Pedig van még munkaerőhiány. Az élelmiszer szakboltok adják a legkevesebb fizetést továbbra is, de náluk érdekes módon nem csökkent az eladószám - írja a Blokkk.com.

2017 első negyedévében a foglalkoztatottak számát nézve 361 ezer fő ügyködött a bolti kiskereskedelemben (ebben mindenki benne van, alkalmazottak, vállalkozók, segítő családtagok is), ami bizony hétezerrel kevesebb a 2016-os év átlagánál. De kevesebb 2016 utolsó negyedévénél is hatezerrel, tehát 2017 elején az előző évihez és annak legvégéhez képest esett a létszám. A kisboltokban persze. 2016 első negyedévét is lehet persze nézni az összehasonlításban, akkor 359 ezer fő dolgozott a boltokban, ami viszont nagyságrendjét tekintve nem jelent különbséget. De hát ez rettenetesen csalóka összevetés is lenne, mivel akkor még zárva, 2017 elején pedig már nyitva voltak a boltok vasárnap, amihez bizony több ember kellett volna.

Az elmúlt évek foglalkoztatottjainak száma egyébként a következőképpen változott (amiben 2014-15 táján az online kassza belépése is hagyott némi felfelé mutató nyomot):

  • 2014 - 361 ezer fő
  • 2015 - 369 ezer fő
  • 2016 - 368 ezer fő
  • 2017 (első negyedév) - 361 ezer fő

A harmincezres béremelés sem nyomta feljebb a létszámot

Ha mást nem, csak az álláshirdetéseket böngészve nagyon is úgy tűnik, hogy továbbra is van létszámhiány a bolti kiskereskedelemben, nem is kevés. A betöltetlen álláshelyek száma is többszöröse a korábbi évekének a különféle kimutatásokban, bár igaz, hogy a munkaerőhiány egyes területeken már kisebb feszültséget okoz a bolti kiskereskedelemben.

A béremelésekben nem csak azt célszerű nézni, hogy egy év alatt mennyit emelkedtek a fizetések, hanem azt is, mennyi esett ebből az előző esztendőre, amikor a munkaerőhiány pumpálta vastagabbra a borítékokat. Így kitűnik, hogy 2017 márciusában a boltokban átlagosan 185 ezer forint volt a havi bruttó átlagkeresete a fizikai dolgozóknak, eladóknak, pénztárosoknak, árufeltöltőknek, ami ugyan 29 ezer forinttal több az egy évvel korábbinál, de ebből a 29 ezer forintnyi emelésből a nagyobbik rész, 16 ezer forint még az előző, 2016-os esztendő hónapjaira esik. Tehát a márciusban kiszámolt éves bérnövekmény nagyobb felét még az előző esztendő munkaerőhiánya kényszerítette ki. Erre tett rá egy egyenlőre kisebb lapáttal a minimálbér, és persze a folytatódó munkaerőhiány.

A nagykereskedelemben és a nemzetgazdaság egészében a fizikai dolgozók körében 2016 végére már - az átlagot tekintve - olyan magasra szöktek a bérek a munkaerőhiány miatt, hogy januárban a megelőző decemberhez képest nem is kellett emelni. Később persze megint, de hát ennek már a munkaerőhiány az ismert oka.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az élelmiszer szakboltok fizetnek a legrosszabbul

Bolt és bolt között mindig is voltak különbségek a bérekben, hiszen az sem pottyan az égből, hanem szépen ki kell fizetni a bevételből, mint minden más költséget. A blokkk.com már korábban is rámutatott arra, hogy a legrosszabbul az élelmiszer szakboltok (például a zöldség-, gyümölcs, pékáru, hús-, hentesáru üzletek) fizetik eladóikat, pénztárosaikat.

Ez a kép nem változott, olyannyira nem, hogy ezekben a boltokban egy év alatt csak 25 ezer forinttal nőttek a bérek, tehát az átlagnál kisebb mértékben. Az élelmiszer vegyes boltok azért tudtak valamivel az átlag feletti 32 ezer forintos béremelést felmutatni, mert a multi nagyáruházak, akik ebbe a körbe tartoznak, magasra tették a lécet.

2017 további hónapjaiban számítani kell újabb béremelésekre a boltokban,

különbségek persze lesznek továbbra is. Ezt alátámasztja, hogy 2017 márciusában az élelmiszerjellegű vegyes boltokban egy ezressel kisebb (65 ezer fő) volt az eladói, pénztárosi, árufeltöltős létszám, mint egy évvel korábban . És apránként, de 2017 első hónapjaiban tovább olvadozott a fizikai dolgozók létszáma. Érdekes módon a legrosszabbul fizető élelmiszer szakboltokban nem csökkent a létszám egy év alatt, 2017 márciusában 11 és félezer volt az eladók, pénztárosok száma, ami háromszázhatvan fővel több is. Hát igen, ez egy szép feladvány.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm