6 °C Budapest

Hiába a beígért 3 millió: sok fogorvos egy vasat sem kapott

2018. január 31. 08:32

Több fogorvos sem kapta meg a tavaly beígért 3 millió forintos támogatást - tudta meg a Népszava. 

December elején mi is beszámoltunk róla, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón bejelentette, a közellátást végző fogorvosok 3 millió forint támogatást kapnak. Csakhogy a beígért pénzt sok szakember hiába várta. A vállalkozási formában üzemelő praxisokba maradéktalanul megérkezett az összeg januárban. Csakhogy a mintegy 2400 alapellátó körzet harmadát az önkormányzatok működtetik. Ezek egy részében a helyhatóságok nem adták tovább a pénzt az érintetteknek.

A Népszava több fogorvossal is beszélt, aki végül egy vasat sem kapott.Megkérdezték az Egészségügyért Felelős Államtitkárságot is arról, hogy mit tehetnek azok a fogorvosok, akikhez nem jutott el a pénz, azt a választ kapták, hogy a támogatás összege a fogorvosi szolgálatot működtető önkormányzatnak/vállalkozásnak jár, ahol szabadon dönthetnek arról, hogy a fogorvosi szolgálatban milyen jellegű fejlesztést valósítanak meg (ez lehet bérfejlesztés, felújítás, technológiai fejlesztés, eszközbeszerzés).

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm