7 °C Budapest

Havi egy milliót bukhat Kiss Ramóna

2017. február 17. 13:31

Szerdán jelentette be Kiss Ramóna, hogy otthagyja a Barátok Köztöt. Ugyan nyárig még láthatjuk a színésznőt a sorozatban, utána viszont a színházi munkájára koncentrál. Ezzel a lépéssel a biztos jövedelem mellett havi több százezer forinttól búcsúzhat el a színésznő.

Szerdán este a Fókuszban jelentette be Kiss Ramóna, hogy otthagyja a Barátok Köztöt és inkább a színházi munkákra fog koncentrálni. A színésznő ugyan tudja, hogy ezzel a fix, biztos megélhetését adja fel, azonban ezt most még megteheti, mivel nincs férje, gyereke.

A kiszámíthatóság mellett a fizetése is csökkenhet ezzel a színésznőnek. Ugyan pontosan nem ismerjük a szerződését, azonban évekkel ezelőtti sajtóhírek szerint a Barátok Közt oszlopos tagjai havonta 800 ezer forint körüli összeget vihettek haza. Bár 2012-ben jelentősen, összesen 13 százalékkal csökkentették a sorozatban szereplő színészek fizetését, de az eltelt évek alatt ez már simán felkúszhatott akár havi 1 millió forintra is.

Ezzel szemben a színházban szereplő színészek nem tartoznak a jól kereső magyarok közé, a Fizetések.hu adatai szerint jelenleg 192 900 forint a bérük, vagyis jóval kevesebb, mint amennyit eddig kaphatott a színésznő az RTL-nél. Ez ráadásul bruttó bér, aminek a nettója kevesebb, mint 130 ezer forintra jön ki.

Tényleg ennyiből fog megélni Kiss Ramóna?

A színészi fizetés ugyan kirívóan alacsonynak tűnik, azonban ennél azért jóval magasabb is lehet:

Az átlagba a statiszták bérét is belekalkulálják, míg a színésznő inkább kiemelt szerepeket kap, így az alapbére is magasabb lehet.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • A kiemelt szerepek után extra juttatásokat is kaphat.
  • A fővárosi színházakban jellemzően magasabbak a bérek, mint az átlag.
  • Egyszerre több színházban is dolgozhat a színésznő, amely további plusz bevételt jelenthet neki.

A jellemzően több színházban is játszó színészek egyébként sokszor nem is egy bérből élnek, hanem megbízási szerződéssel lépnek fel, akár vállalkozói jogviszonyban. Így viszont saját maga dönthet arról, hogy milyen adózást választ, amivel a bevételei és kiadásai fényében kiválaszthatja a neki leginkább megfelelő adózási formát.

Címlapkép: MTI / Kollányi Péter

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm