15 °C Budapest

Havi 37 ezerrel nőtt a bére: itt a nagy melós rangsor

2017. július 24. 13:42

Nagyot emelkedtek a bérek az elmúlt évben a fizikai melósok között. A élelmiszeres multik nyomták fel legjobban az átlagot, a webáruházak versenye fékezi a boltosok béremelését. A cégek között jókorák a bérkülönbségek.

Nagyot mentek a bérek a fizikai dolgozók között tavaly, ráadásul úgy, hogy az átlagban a szakképzett eladók és a szakképzetlen, betanított dolgozók is benne vannak. Egy-egy boltban általában vegyesen dolgoznak olyanok, akik számára előírás a szakképzettség, és olyanok is, akik számára nem. A bolttípusok között is vannak különbségek, hiszen egy élelmiszer, vagy híradástechnika eladónak kötelező a szakképesítés, de egy ruházati, vagy könyvesbolti eladónak (vagy éppen egy pénztárosnak) nem előírás - írja közleményében a blokkk.com

A minimálbér 127.500.- forint, a szakképzettséget előíró munkakörökben a szakmai bérminimum 161 ezer forint.

Természetesen a bért a boltos és a dolgozó megállapodása dönti el. Ma a dolgozó van jobb alkupozícióban, hiszen ebben a munkaerőhiánnyal terhelt időszakban nem a nyári hőség miatt izzasztó alkalmazottat találni.

A boltosok a mostani jelentős, 20% körüli  béremelések ellenére még mindig kevesebbet fizetnek, mint a nemzetgazdaság átlaga: 20 ezer forint a lemaradás. 

A KSH adataiból az is kitűnik, hogy az átlagot tekintve 2016 decemberére a nemzetgazdaságban már olyannyira meglódultak előtte év közben a bérek, hogy januárban nem is kellet emelni, egy "átlagvállalkozás átlagdolgozójának." Ezt művelte a munkaerőhiány:

Boltok bérrangsora: a multik emelték a legnagyobbat

A kötelező minimálbérek feljebb nyomták egy év alatt a legkisebb béreket, hisz azokat emelni kellett. De ez semmit sem változtatott azon, hogy a boltokban a legrosszabbul az élelmiszer szaküzletekben lehet keresni még mindig. A húsosok változatlanul az utolsó helyeken kullognak, bár most a húsos és a halas közé csúszott a pékárus.

A jobban fizető boltok is jókora emelésekre kényszerültek. A legnagyobb emelés az úgynevezett vegyes jellegű élelmiszer boltok körében volt az elmúlt egy évben, 37 ezer forinttal nőtt az átlag. Hosszas magyarázatot nem nagyon igényel ez, hiszen ebben a körben mozognak a multi nagyáruházak, az Aldi, a Lidl és társaik, ahol a legtöbbet lehet keresni. A sportszer, illatszer, bútor áruházak körében is erős a jobban fizető multik súlya, ráadásul itt az eladónak kötelező a szakképesítés.

A webáruház lefelé nyomja a hagyományos boltos bért

Némileg kilóg a bérrangsorból a híradástechnika, ahol úgyszintén jelentősebb a multi áruházak súlya, szakképesítés is kell az eladónak, ennek ellenére a sor második felébe szorultak. Feltehetően azért, mert ebben a termékkörben erős a webkereskedelem és nagyon résen kell lenni az árakkal, magasabb bérigény miatt sem lehet korlátlanul emelni. A webáruházak kisebb költségekkel tudnak dolgozni, így nagyon éles az árverseny.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A ruházati és könyvkereskedelemben nem kötelező a szakképesítés, ami hagy némi mozgásteret a béralkuban a munkaadónak, de itt is nyakra-főre keresik a bolti dolgozókat. A webkereskedelem azonban ezeken a területeken is erős, tehát csínján kell bánni a költségekkel. Ez a prés nagyon erős.

Vannak területi különbségek is, hiszen miközben a boltos fizikai dolgozók keresete Budapesten 195 ezer forint, addig Hajdú-Biharban, Békésben és Nógrádban csak 164-166 ezer forint.

A boltos dolgozók bérrangsorában ott vannak a piacok is, ezek is a sor vége felé járnak, a nagyobb részt zöldség-gyümölcs árusításban pedig nem kötelező a szakképesítés. A ruházati piacok kínai piacként élnek a vásárlók fejében, s ez a kör sem a nagyobb bérről ismert:

És ha már 240 ezer forint

A vendéglátós, majd a kereskedők szakszervezeteinek 240 ezer forintos szakmai bérminimum javaslata nem az Aldinak fog gondot okozni, ahol 300 ezer forint felett kereshet egy bolti eladó (nyolcórás munkaidőre számolva a kínált bért). A hivatalos statisztikák alapján a kisboltosok, vagy éppen a vendéglátósok számára okozna ez inkább problémát 2018-ban: 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm