14 °C Budapest

Hány nap szabadságod van még? Ha nem veszed ki, kiadják

2017. november 21. 13:30

Kevesebb, mint másfél hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munka törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát.

Ha a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

Immár negyedik éve csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át a következő évre. Ez kortól függően 1-10 nap lehet, egy fiatal munkavállaló esetén tehát nem több, mint néhány nap. Ez az átviteli lehetőség sem automatikus azonban, mivel a feleknek naptári évenként külön meg kell állapodniuk róla. Különösen a kisebb cégek esetében tapasztaljuk az elmaradást a szabadságok időarányos kiadásában, és éppen ez az a vállalati kör, amelyben a munkavállalók kisebb létszáma miatt nehezebb is megoldani a szabadságolások miatt szükségessé váló helyettesítéseket"

- hívja fel a figyelmet dr. Selmeczi Réka, a Trenkwalder jogi és munkaügyi szolgáltatások üzletágának vezetője.

Az év végéhez közeledve tehát minden cégnek időszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságának felhasználásában, kivételében. Egyes cégeknél az év végi leállások, másoknál éppen a karácsonyi csúcsidőszak miatt érdemes előre gondolkodni arról, hogy a munkáltató a még "bennragadt" szabadságok kiadását mely időszakra időzíti. Különösen annak fényében, hogy azt a rendelkezést is be kell tartani, hogy a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni a munkavállalóval azt, hogy szabadságra küldi.

Kiadják vagy kiveszik a szabadságot?

Kevés munkavállaló tudja, hogy a szabadságkeretéből mindössze 7 munkanappal rendelkezhet szabadon - a többi esetében a munkáltató döntheti el, mikor küldi szabadságra dolgozóját. Ennek értelmében tehát a munkáltató évente 7 munkanap szabadságot - a munkaviszony első 3 hónapját kivéve - legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni.

Ezért a munkavállalóknak a saját érdekükben célszerű az alábbiakra figyelniük:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • A munkavállalóknak is érdekük folyamatosan nyomon követni azt, hogy mennyi kivehető szabadságuk maradt az adott évben. Míg év közben a munkáltató rugalmasabban tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez, az év vége felé sokkal kevésbé tudnak rugalmasan alkalmazkodni azokhoz.
  • A munkavállaló által kijelölhető 7 munkanapnyi szabadság kivétele során a munkavállaló is köteles az igényét legalább 15 nappal korábban jelezni a munkáltatója felé. Ellenkező esetben a munkáltató ennek a keretnek a kiadását is megtagadhatja.

Bár a munkahelyek többségében a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezéssel jelöli ki a szabadságolás időpontját, és ilyenkor a gyakorlatban nem veszik olyan szigorúan a "15 napos szabályt" sem, sok kellemetlenséget kerülhet el az a dolgozó, aki a fenti szabályokkal pontosan tisztában van.

Mikor "csúszhat át" mégis a következő évre?

A tárgyévi szabadságok kiadásának szigorú előírása alól is létezik néhány kivétel:

  • A már említett életkor után járó pótszabadságok, amennyiben arról az adott naptári évben a felek írásban megállapodnak, átvihetők a következő évre, ám ezekkel a feltételekkel is csupán a tárgyévet követő év december 31-éig adhatóak ki.
  • Ha a munkaviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődik, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.
  • Ha a munkavállaló oldalán merül fel olyan ok, ami lehetetlenné teszi a szabadság kiadását, az ok megszűnését követő 60 napon belül kell megkezdeni a kiadást. Ilyen ok leggyakrabban a keresőképtelenséget jelentő betegség vagy gyesről való visszatérés szokott lenni.
  • Ha pedig a szabadság kivétele már tárgyév végén megkezdődött, akkor tárgyévet követő évre átnyúlóan 5 munkanap szabadság átvihető, mert a jogszabály ezt az átnyúló szabadságot is tárgyévben kiadottnak tekinti.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem