13 °C Budapest

Haladékot kaptak a magyar melósok: átképzik magukat, vagy mennek a levesbe

2019. január 21. 14:30

A világ vezető gazdasági szakértői szerint pár éven belül több szakma is mehet a levesbe a robotizáció miatt. Most kiderült, hány magyar vállalat váltotta le gépekre a munkáskezeket. A jövőben inkább a gépeket üzemeltető munkaerőre lesz szükség, így ezekbe a szakmákba kényszerülhetnek a magyar melósok.

Kiderült, hogy nagyjából mikor számíthatnak arra a magyarok, hogy a robotok elveszik a munkájukat - legalábbis az Eurostat adataiból komolyabb következtetéseket tudunk levonni. Ugyanis az uniós statisztikai hivatal megnézte, hogy a tagországokban milyen arányban működnek robotizált gyárak, munkahelyek.

Korábbi cikkünkben megírtuk: bár a Világgazdasági Fórum szakértői előrejelzése szerint 133 millió új munkahely jön létre globálisan 2022-ig a technológia és az automatizálás eredményeként, de ennek következtében 75 millió állás is megszűnhet a világon. Mint mondták, ebben főképpen a gyári dolgozók érintettek, akiknek munkáját robotokkal is lehet helyettesíteni.

Ugyanakkor a szakértők szerint a jövőben inkább azok a szakmák kerülhetnek előnybe, amelyek szorosan kapcsolónak a robotokhoz. Így például a mérnökökre, programozókra is nagy szükség lesz.

Élő szövet helyett fém váz?

Mint most kiderült, a magyar melósokat egyhamar nem fogja leváltani holmi fémötvözet, meg néhány számítógép: ugyanis az Eurostat szerint 2018-ban a magyarországi vállalkozások csupán három százaléka használt robotokat valamilyen feladat elvégzésére - ezzel sereghajtók vagyunk az EU-ban. Hasonlóan rossz a helyzet - azaz a kétkezi munkások szempontjából jó - Görörgországban, Romániában, Észtországban és Litvániában is.

Ezzel szemben tavaly Spanyolországban a cégek 11, Dániában és Finnországban 10 százaléka használ már robotmelósokat. Olaszországban a vállalatok kilenc százaléka foglalkoztat valamilyen robotot.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kiderült, az EU-ban a legalább 10 főt foglalkoztató cégek 7 százalékának van már robotja, a 250 főt foglalkoztató nagyvállalatok negyede használ automatizált eszközöket.

A legtöbb robot az iparban robotol

A vállalatok többnyire ipari robotokat használnak (5%), ezt követik a szolgáltatási robotok (2%). Az ipari robotokat leggyakrabban a feldolgozóiparban használják (16%), a szolgáltatási robotokat pedig a feldolgozóiparban és a kiskereskedelemben (mindkettő 4%).

A vállalatok főként raktárkezelő rendszerekhez használják a szervizrobotokat, majd az emberek vagy áruk szállítását bízzák a robotokra (22%), a tisztítási vagy hulladékkezelési feladatokat, valamint az összeszerelési munkákat a robotok 21 százaléka végez.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm