16 °C Budapest

Ha 45 évesen sem vagy még milliomos, nem is leszel soha

2017. március 14. 14:34

Ha valaki már elmúlt 45 éves, és még nem gazdagodott meg, akkor már nyugodtan le is mondhat arról, hogy valaha rózsadombi medencés villában éljen és luxusautókkal furikázzon. Az amerikai jegybank tanulmánya szerint ugyanis 45 éves korunk után gyakorlatilag már nem nő tovább a jövedelmünk. Utánajártunk, miért okoz ez nagy gondot a nyugdíjra készülő generációnak.

Elmúltál 45 éves, és még nem kerested meg az első milliárdokat? A new yorki és minneapolisi Federal Reserve (az amerikai jegybank két részlege) tanulmánya szerint jó eséllyel már nem is leszel gazdag. Persze kivételek mindig akadnak, azonban a vagyonos emberek a pénzük nagy részét fiatal korban, esetleg középkorúként szerzik meg.

A legnagyobb ugrást a munkával töltött idő első 10 évében kapják meg az emberek, ez ugyan eltérő lehet, azonban tipikusan 25 és 35 éves koruk között van ez az időszak. a következő 10 évben (35 és 45 között) már tipikusan kisebb béremelések a jellemzők. Az igazán nagy változás azonban 45 éves kor után jön el. Ekkor ugyanis már sokszor nem is növekszik a jövedelem, hanem egyenesen csökkenésnek indul. Ennek a fő oka, hogy ebben a korban már kevesebbet dolgoznak az emberek, különösen ha nehéz fizikai munkát végeznek.

Nem is a gazdagok vannak igazi veszélyben

A jövedelem visszaesése egyébként nemcsak a gazdagok "kiváltsága". A leggazdagabb 1 százalékot ugyan a korábbi vagyonfelhalmozáshoz képest kellemetlenül érintheti, hogy nem nő tovább a jövedelme, azonban a megélhetés miatt értelem szerűen nem kell aggódniuk. A jövedelem növekedésének megállása viszont ennél sokkal rosszabbul érinti azokat, akik nem tagjai a felső 10 ezernek. Két lényeges következménye is lehet ennek:

  • A jövedelem növekedésének megállása miatt a nyugdíjra felhalmozás éveiben nem növekszik a jövedelem, így nem lesz miből félretenni az időskorra.
  • Az állami nyugdíjpillér járadékait az utolsó ledolgozott évek után állapítják meg. Ha viszont a nyugdíjba vonuláskor és 45 évesen megegyezik a kereset (vagy legalábbis nincs jelentős különbség a kettő között), akkor várhatóan a nyugdíj sem lesz túl magas.

A jelenlegi helyettesítési ráta 70 százalék Magyarországon. Ha 65 évesen megyünk nyugdíjba, akkor ezzel kalkulálva gyakorlatilag a 20 évvel korábbi jövedelmünk 70 százalékát kapjuk meg első nyugdíjként. Ez viszont erősen kérdéses, hogy (a nyugdíjemelésekkel együtt) elég lesz-e a tisztes megélhetésre hosszútávon.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem