2020. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
HR Centrum

Gyász! 22 magyar veszítette életét munkavégzés közben

  • Pénzcentrum.hu
  • 2014. június 4. szerda 14:51

Ijesztő képet adnak a ma megjelent hivatalos statisztikák a hazai munkahelyekről. Tízből nyolc munkáltató ugyanis nem tartja be a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat. Az ellenőrzött  foglalkoztatottak közül is több mint 21 ezren voltak súlyos szabálytanaságnak kitéve, az első negyedévben pedig már 22 halálos balesetről érkezett bejelentés a munkavédelmi felügyelőségekre. Az ellenőrök több mint 50 millió forintnyi bírságot szabtak ki a jogsértések miatt.


Az idei első negyedévben a munkaügyi hatóság 4270 munkáltatót ellenőrzött. A vizsgálatok során a foglalkoztatók 85 százalékánál talált munkaügyi jogsértéseket, több esetben mint a tavalyi év azonos időszakában - olvasható a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett tájékoztatóban. Az vizsgálatok során ezúttal az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat ellenőrizték.


Kiemelten ellenőrizték azokat az ágazatokat, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakori. Ilyen kiemelt ágazat például a mezőgazdaság, feldolgozóipar, gépipar, építőipar, kereskedelem.

KATTINTS! Diploma sem kell a magyar álomfizetéshez: havi másfélmillió érettségivel

Összesen 93 ezer munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták az ellenőrök. Közülük 21 ezren voltak súlyos szabálytalansággal érintve. De sokan nemcsak szabálytalan körülmények között vannak foglalkoztatva, hanem testi épségük is komoly veszélnyke van kitéve. Az első negyedévben ugyanis 48 súlyos baleseti eseményt jelentettek a felügyelőségeknél, melyek közül 22 halálos volt, 14 pedig életveszélyes. Öt alkalommal azért halt meg a dolgozó, mert leesett valahonnan, három alkalommal pedig áramütés okozta a tragédiát. Fulladás, összenyomás és robbanás következtében is elhunyt egy-egy munkavállaló. Súlyos csonkolásról pedig öt alkalommal érkezett bejentés.

Az ellenőrzések eredményeképpen közel hatezer munkavédelmi határozat született, melyekben több mint 21 ezer intézkedést hoztak az ellenőrök. Többségében munkavédelmi jellegűek, de közel hatezer munkabiztonsági és 3500 munkaegészségügyi tárgyú intézkedés is született. 153 esetben szabtak ki munkavédelmi bírságot. Eljárási bírságot 41 esetben alkalmaztak a felügyelők 53 millió (munkavédelmi bírság) és 2,5 millió forint (eljárási bírság) értékben.


A legtöbb intézkedést a "Munkavédelmi ismeretek hiánya" miatt hozták az ellenőrök, ami azt jelentheti, hogy a munkáltatók nem fordítanak kellő figyelmet a munkavédelmi ismeretek átadására. A második legtöbb intézkedést a "Veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegésével" kapcsolatos hiányosságok miatt hozták meg a felügyelők. Ez a magas intézkedési arány azt jelenti, hogy az elsősegélynyújtással kapcsolatos követelményekkel a munkáltatók sincsenek tisztában.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 07. 03. 16:36
A kritikai gondolkodásról...

A kritikai gondolkodás, ha nincs is kiveszőben, ritka... az nem kritikai gondolkodás, ha senkinek...

legacykft
2020. 07. 03. 09:00
A mondat, ami mindenféle szerepedben gátol

Van egy mondat, amit ha eleget mondogatsz magadnak, meggátolhat abban, hogy sikeresen töltsd be a számodra...

perfekt
2020. 07. 01. 08:43
Az új társadalombiztosítási járulék

Annak ellenére, hogy a magánszemélytől levonandó egyéni járulékok mértékében nem történik...

jobangel
2020. 06. 30. 15:30
A fizetési igényről másképp: tárgyalj róla!

Ez sajnos rendszeres „taktika”, és nagyon rossz taktika: az álláskeresők kétségbeesésükben...

ajovomunkahelye
2020. 06. 29. 14:44
Új feladatok és nehézségek várnak a vezetőkre

A koronavírus-járvány az FMCG (Fast-Moving Consumer Goods), vagyis a gyorsan forgó fogyasztási cikkek...

hrdoktor
2020. 06. 29. 04:59
Üss vagy fuss – avagy miképp lehet segítségünkre vagy éppen terhünkre a stresszreakció?

A stressz szóról legtöbbünknek egy negatív fogalom jut eszébe: ez valami káros; valami, amit szeretnénk...

tippekafejvadasztol
2020. 06. 19. 11:23
Álláskeresés karantén után

Nem kérdés, hogy jelen helyzetben azok is állást kereshetnek, akik eddig teljesen biztosnak hitték...

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk