6 °C Budapest

Gőzerővel képzik a tanfelügyelőket: óriási hiány van belőlük

MTI
2019. június 5. 08:30

Ráerősít az Oktatási Hivatal a tanfelügyelők képzésére, mert a pedagógiai-szakmai ellenőrzést végző szakértők közül sokan vonulnak nyugdíjba a következő egy-két évben, és nem minden szakterületen van elegendő utánpótlás - értesült szerdai számában a Magyar Nemzet.

Bánkiné Kiss Anikó, a fővárosi XVI. kerületi Móra Ferenc Általános Iskola intézményvezetője, aki az elsők között lett tanfelügyeleti és minősítő szakértő, és a kezdetektől részt vett a szakértők képzésében is, a lapnak azt mondta: eleinte a szakképzés és az óvodapedagógia területén volt hiány tanfelügyelőkből, mostanában ez inkább a természettudományos szakokon érezhető. A közeljövőben várhatóan növelik a szakértői létszámot, több képzés indul, és módszertani megújulás is várható.

Beszélt az intézményvezető arról is: fontos tudatosítani az érintettekben, hogy a rendszer a tanítás-tanulás folyamatának eredményességét hivatott javítani, és nem azért van, hogy nyomást gyakoroljon vagy felesleges többletterhet rakjon a pedagógusok vállára.

"Az utóbbi években egyre inkább rájöttek a kollégák, hogy abszolút fejlesztő célú vizsgálatról van szó, amelyben nem is az ellenőrzés a lényeg, hanem a szakmai támogatás, a jó gyakorlatok feltárása" - fogalmazott. Az értékelési szempontok között szerepel egyebek közt az, hogy mennyire biztos a pedagógus módszertani felkészültsége, tudja-e érvényesíteni az egyéni bánásmódot, mennyire kelti fel és tartja fenn a tanulók érdeklődését, figyelembe veszi-e a gyerekek aktuális fizikai, érzelmi állapotát, megértő módon reagál-e a hibákra, ösztönzi-e a gyerekek közti véleménycserét, előítélet-mentességre nevel-e, jól kezeli-e a konfliktusokat. Emellett vizsgálják a kommunikációt, a problémamegoldást és szakmai felelősségvállalást is. 

Bánkiné Kiss Anikó azt is elmondta, hogy az ellenőrzés nem von maga után szankciót, és szó sincs arról, hogy bárkinek az állása veszélybe kerülne a tanfelügyelet miatt.Külön díjazás nem jár a tanfelügyeletért, a többletet a mesterpedagógusi bér garantálja - derül ki a cikkből.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm